Új Évezred Pszichológiája

integrál pszichológiaEljött az idő, hogy túllépjünk személyiségünkön és elinduljunk Szellemi Lényünk felé.

A hagyományos pszichológiát nyugodtan hívhatnánk perszonológiának, hiszen az az egyéleti személyiségben, annak történetében, megélt tapasztalataiban gondolkodik.

A Vízöntő-kor Új Ember azonban multidimenzionális lény, akinek nem csak személyisége, hanem szellemi, lelki esszenciája is van.

Ahhoz, hogy megtaláljuk és megéljük önmagunk teljességét az új minőség felé kell lépkednünk. És ehhez a pszichológia nézőpontjának is változni kell. Az első kapaszkodók már megvannak, melyeket azoknak kívánok megmutatni akik nyitottak rá.

A tanfolyam díja: havonta 7.000.- Ft, hat hónapon keresztül.

A tanfolyam végére szélesebb látásmódot, átfogó pszichológiai tudást, és az Új Kor emberi jellemzőit és feladatait is megpillantod.

ibolya-lángTanárod leszek az úton:
Steinmüller Csilla Magdolna
omnipszichológus, spirituális tanító
omniverzumtavoktatas@gmail.com


vizötő-kori-pszichológiaRészletek az első leckéből:

Pszichológia * Omnipszichológia

A pszichológia mindig volt és mindig létezett. Az idők folyamán hívták vallásnak, filozófiának, és kb. száznegyven éve hívják pszichológiának.

Azonban az, ahogy ezt ma általánosságban értelmezzük, az TÉVEDÉS! A „psziché” szó fordítása Lélek és Pillangó. A mai pszichológia azonban nagyon messze áll a Lélektől és a Pillangótól is.

Mert mi is a Lélek?

Az attól függ, kit kérdezünk. Nekem a Lélek a Szellemiségem spirituális része. Nem az agyi folyamataim, nem a gondolataim, nem az érzéseim, nem a viselkedésem és nem is a tudattalanom, mint azt a mai pszichológia gondolja.
A Lélek nem anyagi valóság. És ahogy minden, a Lélek megértése is változáson, fejlődésen megy keresztül. Lassan eljön az idő, hogy ha engedem, áthathatja személyiségemet, része lehet teljes mértékben életemnek, döntéseimnek, gondolatimnak és érzéseimnek, de megmérni és racionális bizonyítékokkal alátámasztani jelenleg nem lehet.

Eddigi földi léteink során (és ha számodra a reinkarnáció fogalma messze van, akkor ezt a gondolatot most még hagyd figyelmen kívül) a Lélek a szellemi, az angyali dimenziókban „lakozó” esszenciám volt, melyhez, ha közelebb tudtunk kerülni életünk során, akkor teljesebb, boldogabb és beteljesítőbb életet tudtunk élni. (Azonban ez nem volt könnyű, hiszen a padlás, a fátyol elválasztott ettől a tapasztalástól. Hogy miért? Ezt az Új Energia modulban részletesen átbeszéljük.) De ez most változóban van! Nagyon sok változás történt a Mindenségben is, és a Lelkem (és a Szellemi esszenciám is) szeretne fizikai életem részese és tapasztalója lenni. És ennek itt az ideje.

pillango-omniverzum-300x283És mi a Pillangó?
A Pillangó a Szellemem. Az a részem, mely ismeri a Mindenség Törvényét és Fejlődését. Tisztában van azzal, hogy Ő az Egység része, és ha bejárta saját tapasztalati útját Hazatér az Egységbe. (Ez azonban már egy Új Egység. Erről később részletesen.)
Ilyen megközelítéssel a mai pszichológiát inkább personológiának kellene hívni, hiszen irányzatai, vizsgálati módszerei és gyógyító útjai a személyiséghez szólnak.

A személyiség az egy életi létben gondolkodó, magát kiszolgáltatottnak érző és „hatalmát”, életét a „képzett” orvosoknak, pszichológusoknak és a gyógyszereknek átadó ember.
Tehát a personológiára a „szűk látókörű” ember felfogása a jellemző. Ez a szemlélet bezár minket tudati kockájába, és fizikai, érzelmi és gondolati lénynek tart minket.
Azonban most a Mindenség változásával ennek a kockának is változni kell.

A Világmindenségben Rend van. Ennek a Rendnek az alaptulajdonsága, hogy folyamatosan mozog és tágul. A Mindenség egy meghatározott Rend és Trend szerint fejlődik, melyet mi emberek rövid, egy életi létünkben nem látunk át. A mi életünk egy röpke nanoszekundum a Mindenség idejében, és ez alatt 70-80 év alatt számunkra egyáltalán nem átlátható a Teljesség működése.
Azonban ha nyitottak vagyunk, elődeink tapasztalataiból és saját belső Fényünk segítségével megérthetjük a Mindenség Rendjét és Trendjét, és ráláthatunk az előttünk álló következő lépcsőfokra.

A tanfolyamot írta:
Steinmüller Csilla Magdolna
spirituális tanító


Írj nekünk, Érdeklődj:

 

zaszloA tanfolyamra jelentkezés feltételeiről itt olvashatsz >>>