Nőiségünk fejlődése életutunkon * Önismeret a meséken és alkotásainkon keresztül

Női minőségeink, tulajdonságaink, akárcsak személyiségünk, életünk során folyamatosan épül, változik, fejlődik. Mégis van, hogy bizonyos tulajdonságok, viselkedések nem állnak hozzánk közel, vagy kifejezetten nehéz velük megbirkóznunk.

Életutunk több szakaszra bontható, és ezen szakaszokban személyiségünkön kívül fejlődik még a női minőségeink tárháza is. Az egyes szakaszok során megélt élmények, tapasztalatok mind befolyásolják azt, hogy mostani életkorunkra sikerült-e kibontakoztatni a bennünk lévő nőiséget. Sikerült-e kapcsolatba lépnünk a tudattalanunk mélyén rejlő női archetípusokkal, mint az Anya, az Amazon, a Boszorkány vagy a Hetéra. Ezen minőségek mind ott rejlenek bennünk, de ha az életúton valamilyen elakadás történik, akkor mi is megakadhatunk az adott szakasz minőségében, tulajdonságaiban. Ettől kibillenhet egyensúlyunk, életünk pedig egyoldalúvá válhat. Ez pedig hatással van a jelenben megélt kapcsolatainkra, én-élményünkre, érzéseinkre, jóllétünkre. Hiszen a nőiség nem csak a külsőt jelenti, hanem mindazokat a belső értékeket, melyek az ősi, női archetípusok is magukban hordoznak: passzivitás, elfogadás, befogadás, intuíció, mély érzések; ha kell, cselekvés, akaraterő, spontaneitás, stb.. Ezek mindenkiben ott vannak, hiszen a tudattalanunkban rejlenek, mindössze az a gond, hogy egy esetleges elakadás miatt nem tudunk kapcsolódni hozzájuk.

A 18 alkalmas, 9 hónapos programsorozat célja, hogy születéstől kezdve végighaladva életutunkon megvizsgáljuk, bennünk hogyan jelenik meg az adott szakasz, milyen esetleges elakadások lehetnek bennünk, és hogyan tudjuk ezeket felszabadítani. Ehhez pedig a népmesék ősi tudását és a művészetterápia felszabadító módszerét használjuk.

Többek között ezeket a témákat érintjük:
– Női minőségeink fejlődése életutunkon,
– Gyerekkori gyerek-szülő kapcsolatok
– Felnőttkori gyerek-szülő kapcsolatok
– Női archetípusok bennünk
– Belső férfias minőségeink megjelenése, stb.

A program által rálátást kaphatunk a női fejlődési szakaszokra, megismerjük az egészséges fejlődési ritmust, a női lét különböző archetípusait, és magunkat is megvizsgáljuk ezen ismeretek mentén. A folyamatos találkozások lehetővé teszik, hogy mélyebben rálássunk önmagunkra, a bennünk zajló folyamatokra, elakadásokra, és feloldjuk azokat.

A programokon 1-1 alkotás készül, melyhez nem szükséges előképzettség. Bárki jöhet, aki kedvet érez arra, hogy önmagát, életútját és nőiségét megvizsgálja egy új nézőpontból. A csoportos program lehetőséget ad új nézőpontok megismerésére, csoportban történő önkifejezésre, és önmagunk megerősítésére, fejlesztésére.

A tanfolyam kezdete: 2018. január
Kéthetente 18-21 óráig kerül megszervezésre, 18 alkalommal (9 hónap)

A program díja: 72.000.- Ft, mely 3 részletben is fizethető

Maximális létszám: 8 fő
A csoport zárt, tehát az indulása után már nem lehet csatlakozni hozzá.

Helyszín:
Omniverzum Szabadegyetem és Központ
Budapest XIII. kerület, Váci út 4. II. 5. (Nyugati pu. mellett)
82-es kapucsengő

A tanfolyamot vezeti:
Domokos Erzsébet
Katarzisz Komplex Művészeti Terapeuta, Spirituális Lélekgyógyász

Jelentkezni lehet az alábbi elérhetőségeken vagy kapcsolati űrlapon:
Domokos  Erzsébet
alkotoonismeret@gmail.com
06-20-333-6475

Világszép Ilonka

Élménybeszámoló egy korábbi csoport tagjától:

“Az elmúlt években nagyon megszerettem a művészetterápiás módszereket. Eleinte korlátozott, hogy elvárásokkal voltam az alkotást illetően, de aztán alkalomról alkalomra belesimultam a technikába és elkezdtem meglátni annak lényegét, meglátni rajta keresztül önmagam. Az élet egyéb területén is kreatívabbá váltam, de lényegében nem lettem művész, aki alkotásait bármikor eladhatná. Amit kaptam ennél sokkal több. Megtanultam kommunikálni a belső világommal, a tudattalan régióimmal.

A 10 alkalmas női csoport volt az első olyan lehetőség, amelyben egy hosszabb folyamaton keresztül dolgozhattam egy adott témán. Ez új szintre emelte a művészetterápiával kapcsolatos tapasztalataimat. Fél éven keresztül dolgoztunk együtt egy zárt csoportban, ahol alkalomról alkalomra mélyült és erősödött a közös tér, amelyben hol a saját-, hol mások alkotásából, vagy mások szavaiból, gyógyító felismerések születtek.

A mesék, melyekkel dolgoztunk, szerkezetiségüknek és szimbólumviláguknak köszönhetően összekapcsolva a módszertannal, mondhatni olyan intelligens módon működtek, mint az emberi immunrendszer.

Persze fontos a szándék, a kitartás, hiszen sokszor nehéz szembesülni az elakadásokkal, beismerni a hibákat, amikkel azután kezdeni is kell valamit. De éppen ezért volt jó, hogy a csoport fél évig dolgozott együtt, mert a következő alkalmak segítették a korábbi felismeréseket, sokszor nem is tudatosan adták meg a kérdésekre a választ.

A csoportélmény egy olyan támogatást is ad, amiben rájössz, nem vagy egyedül, másnak sem volt könnyű.

Azt gondoljuk, hogy ami már megtörtént, azon nem lehet változtatni. Belső világunkban más jelentést kap az idő és a tér fogalma. A művészetterápia ebbe a világba visz el és bebizonyítja, hogy a felismerés és megértés gyógyít és bizony megváltoztat.

Én több ilyen gyógyító megértést kaptam az elmúlt fél évben, amiket a mindennapok rutinja soha nem dobott volna fel magától. Ezért érdemes a művészetterápiát életünk részévé tenni, helyet adni neki hosszabb-rövidebb időre. Abban is biztos vagyok, hogy a feldolgozás még történik bennem, és lesznek még felismerések, függetlenül attól, hogy fizikai szinten befejeztük a munkát.”

Évi írása