Tiszta tükrök a Lélekkel átitatott életért

Olyanok vagyunk, mint a hagyma. Rétegekből, szintekből állunk, melyek szorosan egymáshoz kapcsolódnak és egymásra épülnek. A legkülső rétegek azokat az egyéleti, belénk nevelt mintákat, működéseket hordozzák, amelyek eddigi életünk során jöttek létre. Ahogy haladunk befelé, a hagyma belseje felé, úgy lesz egyre tisztább a rétegek minősége, míg végül igazi, tiszta Szellemi Esszenciánkhoz érkezünk. Ahhoz a minőséghez, mely életeken túli, más dimenziókból származó részünk. Azon esszenciánk, mely tisztán hordozza magában a fényt, és amely a fejlődés és tapasztalás céljából dönt újra és újra a fizikai élet mellett.

Ahhoz, hogy ezt a belső réteget és lényeget felismerjük, le kell hántanunk saját hagymánk felesleges, akadályozó rétegeit. Ehhez pedig tudatos önismereti munka kell, ahol olyan tudásra is szert tehetünk, amellyel megérthetjük az egyes rétegek működését, létrejöttének okát, így könnyebbé válik azok elengedése. Ez a kutatómunka időt, energiát és elszántságot igényel.

Képzéseink úgy vannak összeállítva, hogy segítsék ezt a folyamatot. Az egyes módszerek mint tükrök kerülnek a diákok elé, melyben újabb és újabb arcukat, rétegüket tudják feltérképezni, megismerni és szükség esetén elengedni. A módszerek, témák összessége olyan komplex ismeretanyaggá és tudássá állhat össze, mely segítségével a végzett hallgatók életükre tiszta lapként tekinthetnek, amelynek kiszínezése csak tőlük függ. A tudás birtokában pedig képessé válnak arra, hogy másoknak is hitelesen adjanak útmutatást saját kutatómunkájukra vonatkozóan.

Tanáraink segítenek ebben a belső folyamatban. Minden diák mellett ott állunk, készen arra, hogy támogassuk, ha arra van szüksége, vagy erősítsük, ha éppen elgyengült kicsit. Társként segítünk bejárni azt az utat, amely a Lélekig vezet, hogy az út végén, a találkozás és kapcsolódás után megszülethessen a Lélekkel Átitatott Személyiség. Ebben az állapotban Szellemi Eszenciánkkal karöltve élhetjük tudatosan mindennapjainkat, szem előtt tartva a Szellemi törvényeket, a fejlődést és a hitelességet.

Várunk Szeretettel Mindenkit, aki szeretné bejárni saját belső útjait, és megtalálni Lelkével az állandó kapcsolatot.

Képzéseink 2018 februárban indulnak.

Részletek itt olvashatóak…