Advent Pillérei és a Tarot szimbolikája

Advent fejlődési lehetőséggel teli időszaka egy másik rendszer, a Tarot szempontjából is értelmezhető.

A Tarot ősi rendszere a Beavatás útját tárja fel előttünk. (Beavatás: emberként meghaladni a személyiségszintű életet, és a fizikai testünkben helyet adni Szellemi Lényünknek.)

A Nagy Arkánum 21 lapja egyfajta lépcsősort rajzol fel annak, aki a Szellemi Ösvényt kívánja járni. Maguk a lapok olyan ősi törvények és szabályok képviselői, melyek az Univerzum Rendjét képviselik. Advent négy hetének egy-egy pillére megegyezik egy-egy Nagy Arkánum lappal. Vagyis minden év karácsony előtti időszaka, olyan állomások sora, amit mindenkinek be kellene járni élete során.

Maga a négy pillér pedig olyan alapvető, morális értékeket képvisel, amelyek elsajátítása szükséges ahhoz, hogy emberi létünkből kihozzuk a legtöbbet.

A Négy sarkalatos emberi Erény tehát 4 Nagy Arkánum lap is egyben. Éppen ezért érdekes, hogy Esztergomban találtak egy freskót, mely ezeket az erényeket jeleníti meg. A képek pedig kísértetiesen hasonlítanak a Tarot lapok egyetemes megjelenítéseihez.

Miért is hasznos a Négy Erényt a Tarot nézőpontjából vizsgálni?

Mert van egy rendszer, az Aura-Soma rendszere, mely a Tarot Oda-Vissza útját mutatja be, mely még jobban képes az egyes lapok, így az egyes Erények minőségét árnyalni.

A módszer különlegessége, hogy mindegyik Nagy Arkánum laphoz tartozik egy másik, mely az eredeti lap minőségeinek magasabb megélését mutatja meg. Vagyis minden Erényhez van egy lap, amely az elinduláskori állapotot mutatja meg, és egy, amelyik arra világít rá, hogy a fejlődés és belső munka után milyen az Erény magasabb minősége. Ez a magasabb minőség az, amit nekünk is képviselni kell magunkban Advent egy-egy hetének végére.

Tehát ahhoz, hogy mélyebb ismereteket kapjunk az egyes hetek és pillérek fejlődési folyamatairól, érdemes megvizsgálnunk az egyes Tarot lapok képeit és a bennük rejlő tanításokat, minőségeket.

Mi ezt minden héten megtesszük majd, miközben megnézzük azt a fejlődési folyamatot, amely az egyes Nagy Arkánum lapok kiindulási és megérkezési állapota között zajlik.

Mert külön érdekesség, hogy minden lap-párnak megvan a maga belső fejlődési útja, amit meglepő módon mindig a Négy Erény lapjait hívja életre (Igazságosság, Mértékletesség, Bátorság, Bölcsesség). Vagyis ahhoz, hogy az egyes erényeket ki tudjuk fejleszteni magunkban, meg kell vizsgálnunk az adott erény nézőpontjából a többit is. És mindehhez hozzá kell tennünk plusz egy minőséget: azt a Lélekmagot, mely mindannyiunkban ott van, és eredendő összeköttetése van a Szellemi régiókkal. Ezt a minőséget a Csillag lap hívja életre. Ez szimbolizálja mindazt a Fényt, ami mindenkiben ott van, és nem mellesleg ez a Fény vezette a három királyt is Betlehembe.

A Csillag lap által képviselt Fény adja azt a Reményt, amit végig a négy hét alatt magunkban kell hordoznunk, a Reményt, hogy a hosszú, sötét éjszakáknak hamarosan vége, és világunkat újra a Fény uralja majd.

Holnap az első hét, vagyis az Igazság erényének lépcsőit mutatjuk be a Tarot nézőpontjából.

 

%d blogger ezt szereti: