Mi van odabent?

Advent idején központi téma a külső sötétség és az ezzel analóg belső káosz tudatosítása és megdolgozása. Idén utolsó hetünk első napjára esett újhold, így az elmúlt két hétben nemcsak a nappalok voltak rövidebbek, de az éjszakák is sötétebbnek tűnhettek. Mintha a Nap tükröződő erejét is megvonta volna tőlünk… Vagy épp a befelé fordulást, az elmélyülést támogatta ezzel ebben az időszakban?

Reméljük felismerésekben gazdag volt az elmúlt négy hét és sikerült nemcsak meglátni, hanem bizonyos mértékig átalakítani is belső pszichológiátokat, ahol most több fény ragyog. Hiszen az a lényeg, hogy mi van odabent.

Mi van odabent?

Hetedhét-Erdő vidékén, annak középső kerek erdejében volt Bagolyváros, ahol egy különleges bagolyfaj utolsó tagjai éltek. Közülük egy pár Borka és Borisz, épp első csemetéjük születésére vártak. Alaposan elterveztek mindent. Kiszámolták melyik volna a legtökéletesebb éjszaka kicsinyük születésére és ennek megfelelően rakták le a tojást.
Hetedhét-Erdő vidékén a baglyok az éjszakai látáshoz a fényt a csillagoktól és a Holdtól kapják, és a hagyományok úgy tartják feléjük, hogy a születés éjszakájának csillagállása és holdfénye meghatározza a bagoly éleslátását, és azt is mekkora bölcs válhat belőle.
A nagy akarásnak azonban úgy tűnt nyögés lesz a vége, mert a tökéletes éjszakán a tojás meg se moccant. Nagy aggodalom ült a szülőkre, hiszen ahogy lenni szokott a legkecsegtetőbb éjszakát a legbaljósabb követte, amikor is Újhold és nagy sötétség volt várható.
Eljött az este. Az égboltot sűrű felhők takarták, így még a csillagok fénye sem látszott. Korom sötét volt. Borka és Borisz egész éjszaka virrasztottak a tojás felett, annak reményében, hogy nem történik semmi.
Nem így lett… Éjfél után repedezni kezdett a tojáshéj, amiből nem sokára egy gyönyörű, fekete csimasz nyújtózott kifelé. Felnézett az égre, de mivel nem jött a várva várt fény, tág pupillái nem húzódtak össze és szemei feketék maradtak.
Borka azonnal magához ölelte kicsinyét. Azt érezte soha ilyen szép és különleges fekete baglyocskát nem hordott még hátán a Föld. Borisz megsimította buksiját, de bármennyire is akarta, nem tudta titkolni csalódottságát.
– Korom fekete! Ez nem jelent jót! – szólalt meg – Mit szólnak majd?
– Mit beszélsz? Hogy hogy nem jelent jót? – nézett rá haragosan Borka, miközben magához szorította kicsinyét – azt szólnak, amit akarnak, engem aztán nem érdekel!
Következő éjjel el kellett menniük bemutatni a kicsit a 7 tagú Bagolytanácsnak, akik minden újszülöttnek nevet adnak és anyakönyvezik. Borisz félt, hogy a Tanács – hozzá hasonlóan – nem néz majd jó szemmel a csemetére. Így is lett…
A szúfaragta NagyTölgyben volt Hetedhét-Erdő Központi Hivatala. Már azon meglepődtek, hogy össze kell ülniük, hiszen ritkaság számba ment, hogy Újhold éjjelén bagoly szülessen, ezért ilyenkor általában szünnapot tartottak.
Kíváncsi tekintettel figyelték Borkát, ahogy a madárpólyából kibontotta kicsinyét. Mikor meglátták az ébenfekete tollgombócot, arcukra rémület ült. A Tanács vezetője azonnali zárt ülést rendelt el és a kis családot az aulába küldte várakozni.
– Épp ahogy sejtettem… – szólt Borisz.
– Hallgass! – förmedt rá Borka – Ne károgj itt, mint valami vészmadár! Ha jót nem tudsz mondani, inkább meg se szólalj!
Onnantól komoran, néma csendben ültek a rideg aulában.
A Tanács hamarosan meghozta döntését. Behívatták őket, majd a legidősebb tag Suhu megköszörülte torkát és beszélni kezdett.
Tisztelt Szülők!
A Tanács egyöntetűen úgy döntött, hogy csemetéjük a bagolyközösségre veszélyes. Születésének időpontja és külső megjelenése alapján feltételezhető, hogy a Fekete Sereghez tartozik. „Ború” néven anyakönyveztük, azonban HetedHét-Erdő területéről azonnali hatállyal kitiltjuk. Kérjük, az előírásoknak megfelelően adják át a Csőrrendőrségnek, aki gondoskodik távozásáról.
– De hiszen ez egy halálos ítélet! – kelt ki magából Borka – Nézzenek rá, egy ártatlan kis fióka. Az egyetlen bűne, hogy fekete tollal született Újhold idején. Hogyan is bánthatna bárkit, hiszen még fényt sem kapott a látáshoz!
– Kérem, higgadjon le. A közösség szabályai szerint be kell tartania a Tanács döntését, és át kell adnia a madarat – lépett oda hozzá az egyik csőr.
Borka nem volt hajlandó tovább hallgatni ezt a gépies, érzéketlen szövegelést. Felpattant és kirepült az öreg tölgyépületből kicsinyéve. Borisz utána eredt. Már megbánta amiket korábban mondott, nem adta volna kölykét semmi pénzért. A csőrrendőrség hada elindult utánuk.
Egész éjjel vijjogástól visszhangzott az erdő. Borisz elterelte a csőrök figyelmét, és végül elfogták. De a többiek nyomát elveszítették.
Borka a városon kívül egy barlangba bújt kicsinyével, ahol csendben megetette. Közben egy dalocskát énekelt fiókája és saját megnyugtatására:
Gleam by Masato Mukoyama https://500px.com/photo/67320761/gleam-by-masato-mukoyamaFekete tollad,
Fekete szemed,
Úgy tűnik…
Mindenki ellened.
Ború a neved,
Baljós a sorsod
Ez legyen…
a legnagyobb gondod.
Szíved fénylik,
Lelked nyílik,
Hozzám ez köt…
Örök létig.
A következő heteket itt töltötték. A kicsi erősödött, és bár szemére vak volt, érzékelése nagyon élesen fejlődött. Megtanult repülni, vadászni és reggelente elalvás előtt együtt énekelte édesanyjával dalocskáját.
Borka nem titkolta előle történetüket. Úgy gondolta Borúnak tudnia kell, hogy őt az átlagosnál több veszély fenyegeti az erdőben, és valószínű Bagolyvárosba soha többé nem teheti be a lábát. Úgy hallották Borisz azóta is börtönben van, mivel ellenszegült a hatóságoknak.
Ború szeretett volna találkozni apjával, titkon elhatározta, kiszabadítja, mert úgy gondolta miatta került ebbe a helyzetbe.
HetedHét-Erdő baglyainak a Nap közvetlen fénye túl erős volt, ezért napközben Bagolyváros aludt. Borút sem az éjjeli, sem a nappali fény nem korlátozta, hiszen vak volt, hallásával és tollaival tájékozódott. Így aztán nappal, míg anyja aludt, felmérte a környéket és megszervezte útját.
Egyik hajnalban neki is vágott az erdőnek. A többi állat zajosan közlekedett, nem okozott gondot, hogy észrevegye őket.
Ahogy közeledett az Erdő közepe felé egy hűvös fuvallat érintette arcát. Valahonnan ismerős volt ez az érzés… Haladt tovább az úton és egyre sűrűbben, egyre hosszabb ideig érezte ugyanazt a simítást. Bár számára nem volt idegen, de azt is tudta, hogy ebben az erdőben ennek a valaminek nincs helye.
Pár perc múlva nagy robajjal megindult az erdő népe. Ez a menekülés zaja – gondolta – ekkora lármát máskor nem csapnak az állatok. Ő azonban nem állt meg. Nem volt benne félelem, sőt vonzotta valamilyen erő.
Beért Bagolyvárosba, az erdő közepére. Sűrű csend ült a térre, de ez nem az álom csendje volt, valami más… Tekintetét az égre emelte, ahol fekete bagolysereg lebegett. Látta őket.
– Szervusz fekete testvérem. – ereszkedett le hozzá Vezérük – Micsoda véletlen, hogy megérkeztél, éppen érted jöttünk. Uuuohu!...Uhm, This Place Is Really Interesting...Samissomar's Pinterests Are So Very Good Looking !... http://samissomarspace.wordpress.com
– Értem? – nézett értetlenül Ború – Miért hívsz testvérednek és hogy lehet, hogy látlak titeket? – folytatta a kérdezősködést.
– Te hozzánk tartozol, a Fekete Sereg tagja vagy. Testvérek vagyunk, mi csak egymást látjuk, minden más lényegtelen.
– Éreztem, ahogy félt tőletek az erdő népe. Én nem hozzátok jöttem, hanem az apámhoz.
– Ezek a baglyok itt csak szolgáknak jók. Te náluk több vagy, nemesebb! Ezt ők is tudják, félnek az erődtől és a hatalmadtól, ezért száműztek! A szüleid világra segítettek, ennyi volt a dolguk. Emlékszel apád kétségeire? Mi sohasem kételkedünk egymásban. Ennek az ereje hozott ide, nem az apád iránti szeretet. Közöttünk megtalálod méltó helyed. Megszerezzük neked ezt a várost, csak egy szavadba kerül!
– Az az erő…, tényleg hívott és nagyon csábító volt – mondta Ború – miközben leereszkedett köréjük a Fekete Sereg.
– És most, hogy itt vagytok, még inkább érzem. Erős kapocs… meg kell hagyni.

A fekete madarak rituálészerű körtáncot jártak, ami egyre növelte Borúban a hatalom érzését. A Vezér közelebb hajolt hozzá…
– Foglaljuk el együtt a várost. Bilincsbe verjük az összeset míg alszanak – súgta a fülébe cinkosan – Tiéd lehet mind!
– Ó, milyen nagylelkű a Vezérünk! – hallatszott a seregből.
Ború a vezér szemébe nézett és azt mondta:
– Fekete tollunk, fekete szemünk, itt mindenki ellenünk!
– Úgy van! Úgy van! – kántálta a sereg.
– Ború a nevem és baljós a sorsom…, de az én szívemben fény lakozik és nem a gonosz!
Azzal ellökte magától a fekete madarat és kitört a sereg gyűrűjéből. Sebesen a Csőrrendőrség felé vette az irányt, berepült és megkongatta a jelzőharangot.
– Ébredjetek! Ébredjetek! – kiáltotta – Itt a Fekete Sereg!
Az ügyeletes csőrök felijedtek szundikálásukból és meglátták a régóta keresett Borút. Elkezdték üldözőbe venni, miközben a Sereg célba vette a Főutca épületeit. Ború érezte, hogy jó szóval nem fogja meggyőzni a csőröket arról, ne vele foglalkozzanak, ezért a Sereg felé kezdett el menekülni.
A két tábor összecsapott. Ború a csőröket igyekezett segíteni, miközben arra is figyelnie kellett, hogy azok ne kapják el őt. Mikor már jól összegabalyodtak, beosont a csőrszobára, hogy megkeresse apját.
– Borisz papa! Merre vagy? – szólongatta.
– Erre, erre! – jött a válasz a folyosó végéről.
Ború szélsebesen ott termett és kinyitotta a kalitkát.
– Ború! Hát te vagy az, fiam? – szorította magához fiókáját – De jó látnom, hogy élsz!
– Gyere most velem édesapám – húzta maga után Ború apját – nekem vissza kell mennem segíteni a csőröknek, mert nincs esélyük ebben az erős napfényben a Fekete Sereg ellen. Te itt rejtőzz el, amíg nem jövök érted.
És azzal egy korhadt fa odújába dugta apját.
A csatatéren nem volt valami fényes a helyzet. A csőrök az erős napsütésben vaktában kalimpáltak, nem volt olyan kiélezett érzékelésük, mint a Fekete Sereg harcosainak és Borúnak, akik bár nem látták őket, mégis minden mozdulatuk pontos és biztos volt. Ború a tömegbe szállt, majd a csőröknek egyesével kiabált:
– Fentről támad!… Most szúr!…Rúgni készül!
Aztán volt, akit maga lökött arrébb. De tudta, hogy egyedül ehhez kevés…. El fogják veszíteni a csatát.
Megkereste a Fekete Sereg Vezérét. Félrerántotta, majd azt mondta neki:
– Meggondoltam magam! Igazad volt! Ezek semmire kellőek! Gyere velem, megmutatom hol vannak a Tanács tagok. Vessünk véget ennek a harcnak!
Azzal elindultak a szúrágta Nagytölgyhöz, be a Központi Hivatalba, a Tanács 7 alvó tagjához. Berepültek az épületbe, fel a legfelső emeletre, ahol a toronyban, körben szunyókáltak a baglyok.
Ború lopakodva középre ment a Vezérrel, majd a következő pillanatban szélsebesen kirepült az egyik ablakon és körbe sorra becsukta a faágakból összerakott zsalukat, hogy kiszorítsa a teremből a fényt.
A zsalucsörgésre a Tanácstagok felébredtek és a sötétben túlerőben legyűrték a Fekete Sereg Vezérét. Ahogy az meghalt a Főtéren harcoló katonák fokozatosan veszítették el erejüket és végül a Csőröknek sikerült legyőzni őket.
Ború, amint látta, hogy a veszély elhárult apjáért sietett és elindultak vissza anyjához, az erdő széli barlangba.
Jobbnak látta gyorsan elhagyni a harcteret. Nem volt benne biztos, hogy a történtek ellenére jól viszonyul hozzájuk a város. De különösebben nem is érdekelte.
Kora délutánra haza értek. Anyja úgy aludt, mély álomban, ahogy ott hagyta reggel. Ború és Borisz óvatosan mellé kucorodtak és ahogy azelőtt még soha, hárman összebújva, aludtahipster owl - Buscar con Googlek napnyugtáig.
Ború tudta, ha a Fekete Sereg kísértésének ellenállt, akkor nincs az az erő, ami belső magjának fényét beárnyékolja. Nem volt szüksége sem a csillagok, sem a Hold fényére ahhoz, hogy lásson. Lássa azt, hogy mi az igazi érték.

 

Varga Éva – 2017.12.24.

 

%d blogger ezt szereti: