Június és július * A Tudatosság és a Felelősség szabályainak hónapjai

Kuthumi következő két szabálya szorosan összefonódik egymással, ezért újra együtt tárgyaljuk őket. A Tudatosság és Felelősség szabályainak nemesítése a következő feladatunk.

Ismert fogalmak ezek, mégis fontos, hogy néha megvizsgáljuk, hogyan is vannak jelen életünkben. Erre most van két hónapunk.

A tudatosság azt jelenti, h tudatában vagyok önmagamnak, életemnek, érzéseimnek, gondolataimnak és mindennek, ami engem alkot. Emellett tudatában vagyok annak, hogy nem vagyok egyedül, és mások is vannak körülöttem, és nekik is vannak érzéseik, gondolataik, stb. Szóval tudatos vagyok önmagamra, a világra és a pillanatban zajló eseményekre. Nem kalandozok el fejben vagy képzeletben, hanem jelen vagyok. Így egész lényemmel tudok élni és benne lenni a saját életemben, így alakítva, formálva azt.

Emellett a tudatosság azt a törekvést is jelenti, hogy igyekszem életemet minél inkább a tudatos részemből élni, vagyis az önismerettel csökkentem a tudattalanom tartalmainak meghatározottságát viselkedésemre, működésemre és a mindennapjaimra. Tudatában vagyok képességeimnek és hiányosságaimnak, és mindezek mentén, önmagamat megfigyelve törekszem a fejlődésre, a saját lehetőségeim kibontakoztatására a mindennapokban.

És itt kapcsolódik be a Felelősség szabálya. Ha tudatos vagyok önmagamra, a körülöttem lévőkre, akkor képes vagyok arra, hogy felelősséget vállaljak saját magamért, gondolataimért, érzéseimért, tetteimért és azok következményeiért. Ha tudatos vagyok, akkor arról is van tudásom, hogy éppen vállalom-e életemért, önmagamért a felelősséget vagy sem. És akkor már tudatosan hozom meg a döntést, ha nem vállalok felelősséget.

A felelősségvállalás napjaink talán egyik legnagyobb feladata. A felnőtté válással mindenképp belép életünkbe. Mégis, számtalan esetben megpróbáljuk elkerülni azokat a helyzeteket, amelyekben felelősséget kellene vállalnunk. Legtöbbször azt tudjuk elmondani, hogy másoknak mi a felelőssége az adott helyzetben, de azt, hogy mi a saját életünkben vállaljuk-e cselekvéseinkért vagy nem cselekvéseinkért a felelősséget, az már másik kérdés.

Pedig ha tudatos életet akarok élni, akkor a felelősséget is vállalnom kell mindazért, amivel az életemet megtöltöm. Ha szeretném az élet ajándékait megkapni, akkor vállalnom kell mindazt, ami az élettel jár. Fel kell nőnöm, el kell engednem a felelősség másokra hárítását, tudatosítanom kell, hogy mindaz a helyzet, amiben vagyok, az én döntésem, vagyis az én felelősségem. Még akkor is, ha a döntésem az volt, hogy átengedem az életem feletti irányítást. Ez is az én felelősségem.

A tudatosság állapotának megéléséhez szükség van a felelősségvállalásra, és fordítva. A kettő nem létezik egymás nélkül, és ezek hiányában nincsen fejlődés, önkiteljesítés vagy épp boldog élet. Ha az életembe kiépítem ezeket az erényeket, azzal nem csak a saját életemet fejlesztem, hanem a körülöttem levőkét és az egész világét is. Mert minden változás belőlünk fakad. És amíg másokra várunk, hogy majd akkor teszek meg valamit, ha már mások elkezdték előttem, addig nem lesz fejlődés vagy változás. De ha tudatában vagyok saját erőmnek és hatalmamnak, és vállalom a felelősséget önmagam kibontakoztatásáért, megmutatásáért és odaadom a világnak, amit tudok, akkor egy nagy löketet adtam a változásnak és felemelkedésnek.

Kuthumi és Lady Guinevierrre a következőképp fogalmazza meg ezt a szabályt:
A hatodik alapelv a TUDATOSSÁG, a hetedik pedig a FELELŐSSÉG, amik szintén összetartoznak. Ha valaki tudattalanul éli az életét, az egyben felelőtlenül is éli azt. A felelősség nem más, mint az életre való felelet, és amikor nem élsz tudatosan, nem vagy képes azt a képességedet használni, hogy őszintén és szeretettel válaszolj mindarra, amit az élet eléd tár. Sok ember kihúzza magát a felelősség alól, mert nincsenek meg az eszközeik az élet körülményeinek kezelésére. Nem bíznak meg eléggé saját, abban való képességükben, hogy válaszoljanak az élet kihívásaira, annak érdekben, hogy megoldják a problémáikat, hogy megtalálják a megoldásokat. És amikor valaki kívül esik a Szellem és a lélek érintésén, nem képes megtalálni a megoldást. Ezért legyetek tudatában annak, hogy miként ítélkeztek mások fölött, és mennyire lépitek át mások személyes határait. Legyetek tudatában annak, hogy milyen feltételeket helyeztek magatokra, mennyire nem tartjátok tiszteletben saját határaitokat azáltal, hogy megengeditek másoknak, hogy rosszul bánjanak veletek vagy, hogy átlépjék saját határaitokat. Legyetek tudatában annak, hogy hogyan használjátok a szeretet energiáját. Legyetek tudatában annak, hogy hogyan használjátok, illetőleg hogyan nem alkalmazzátok a kreativitás hatalmas gyógyító eszközét. És annak is legyetek tudatában, hogy mi az igazságotok.

Ha valaki azt választja, hogy nem tudatos, akkor nem tudatosul benne, hogy ezáltal saját lelke növekedésének a stagnálását választja. A stagnáló, megrekedő energia betegséget idéz elő. Mikor a betegség előáll, nagyon nehéz annak hatásait visszafordítani, és rengeteg erőfeszítés és abszolút tudatosság kell ahhoz, hogy az egyén megértse a betegség eredeti okát. Ez az alapelv arra is kéri az egyént, hogy ismerje fel és vegye tudomásul a tudatosság egyéb formáit is, mint Isten élő aspektusait, akikkel megosztja a teret; ezt sokszor igen nehéz megérteni a tudattalan embereknek. Meg fogjátok érteni, hogy ha tudatában vagytok az összes életnek; a magatokénak és másokénak, az egy életfontosságú eszközzé fog válni lelketek túlélésében az anyagi világban a nem túl távoli jövőben. Felelősek vagytok magatokért, Istenért és az emberiség többi részéért, hogy tudatosan cselekedjetek hatalmatokban, ami által elősegítitek bolygótok tudatosságának emelését úgy, hogy a Földanyát támogatjátok felemelkedési folyamatában, és ezért Ő is támogatni fog benneteket a tiétekben.

Domokos Erzsébet

One Comment on “Június és július * A Tudatosság és a Felelősség szabályainak hónapjai

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: