Meseterápia

A mesék lényünk mélyéhez szólnak. Képi nyelvük a tudattalan nyelve, mélyen érinthet minket egy-egy aktuális mese. (A gyerekeket is mélyen érinti, ezért is kéri a gyermek ugyan azt a mesét újra és újra. Addig mesélteti, míg belső világában megbirkózik az adott mesei helyzettel. Ismerős lesz számára az adott helyzet, ettől bátrabb lesz, és fejlődik a személyisége is.)

Miért fontos a mese?

A mesék egyidősek az emberiséggel. Tudtad, hogy a meséket régen felnőtteknek mesélték, mert a mesék tanítanak, utat mutatnak, erőt és bátorságot adnak, továbbá megoldási stratégiákat vetítenek elénk?
Történeteken keresztül jobban értjük a dolgokat, az ember agya történetekre van programozva.

Minden mese kódot nyit meg, kaput nyit a tudattalan és az univerzális dimenziók felé. Racionális elménk nem is érti miért fontos, azonban egy jól megválasztott és megdolgozott mese segít szembenézni helyzetünkkel és utat mutathat a megoldások felé. Erőt meríthetünk belőle és továbbléphetünk életünk vándorútján.

A történetekre, a mesékre bátran lehet hagyatkozni, mert komplex TUDÁS és BÖLCSESSÉG van benne. A mesék tisztaságát a preventív cenzúra (az adott közösség) őrizte meg.

Nincs olyan állapot (fizikai, pszichés, élethelyzet, tudatállapot) melynek ne lenne mesebeli párja.

Mire világítanak rá a mesék?

  • Még Istennek sem sikerült elsőre tökléteset alkotnia. A mesékben is általában harmadszorra sikerül.
  • Valamit valamiért el kell engedni. Áldozatot kell hozni! Áldozat nélkül nincs új!
  • A teremtés lépésenként történik! Munka van abban, hogy valami megteremtődjön.
  • Az ember és a világ ugyanabból az anyagból van.
  • A mesék tudnak ez Egységről.
  • A nő más anyagból készül mint a férfi. Másra a teremtetett, más a feladata.

„A mese a világ megismerésének egyik módja. Lehetőség az embernek arra, hogy találkozzon jobbik részével, nemesebb énjével, és szembenézzen azokkal a tulajdonságaival, amelyek meggátolják ennek kibontakoztatásában. Példaadás, megküzdési eszköztér, emberi mintázatok gyűjteménye és tudásbázis.” Boldizsár Ildikó 2014.

Mi a meseterápia célja?

A meseterápia célja, hogy szembenézzünk önmagunkkal, belső hősünkkel, az akadályokkal, melyek bennünk vannak, a lehetőségeinkkel, megoldásokkal és a bennünk élő végkifejlettel.

A mesék segítenek feltárni belső világunkat, melyet bizony nem is ismerünk. Pedig ez az ismeretlen belső világ vezeti életünket.
Ha feltárjuk ezt a belső világot képesek vagyunk átdolgozni, hősünket (életünk vezérlő alakját) felvértezni erőkkel, igénybe venni segítők támogatását, és új lehetőséget adni magunkban az életben.

A mesék világa bevezet minket elfeledett minőségeinkhez, segít megküzdeni a kihívásokkal, és támogatja, hogy életünk Hősévé váljunk.

Találkozunk próbákkal, mely a ma emberének életéből hiányzik, és ezzel megfosztja önmagát a következő fejlődési szint beavatásától.

A Meseterápia segíthet nekünk szembenézni múltunkkal és támogathatja következő lépéseinket.

Jelentkezz meseterápia csoportunkba!

Következő mesecsoportokat indítjuk:

  • Nőiségünk és kapcsolataink a mesék tükrében * november 12-től
  • Horoszkópod felfedezése a mesék segítségével * időpont: 2020 március.
    bővebben hamarosan… * 7 alkalmas foglalkozás, mely során kezünkbe vesszük horoszkópunkat és a hét tradicionális bolygón keresztül szembenézünk személyiségünk működésével.

mese terapiaA mesék fejlesztő, gyógyító célú használata:

  • Elmesélés, meghallgatás
  • Saját írott mese (műmese) elemzése (Juhász László * http://www.e-pakk.hu)
    • Típusai:
    • Önfeltáró
    • Terápia
  • Hozott népmese (pl.: gyerekkori kedvenc mese, vagy az a mese, amelyet most közel érez magához az ember)
  • Csoportban feldolgozott mese.
  • Műmese használata gyógyításhoz (Gyógyító mesék, Az aranytök, Lotilkó szárnyai)
  • Egyéb: művészetterápiás módszerrel való feldolgozás: báb, rajz, színház, dráma.

Jelentkezz meseterápia csoportunkba!

Következő mesecsoportokat indítjuk:

  • Nőiségünk és kapcsolataink a mesék tükrében * november 12-től 
  • Horoszkópod felfedezése a mesék segítségével * időpont: 2020 március
    bővebben hamarosan… * 7 alkalmas foglalkozás, mely során kezünkbe vesszük horoszkópunkat és a hét tradicionális bolygón keresztül szembenézünk személyiségünk működésével.

Mese hidszerepetMa már igen sok mesékkel foglalkozó könyv olvasható. A teljesség igénye nélkül néhány:

  • Claus Riemann: Mély Forrás
  • Brigitte haman:: A tizenkét archetípus
  • Boldizsár Ildikó: Meseterápia
  • Antalfai Márta: A női lélek útja mondákban és mesékben
  • Kádár Annamária: Mesepszichológia
  • Juhász László: Mesepszichológiától a meseterápiáig (in: Fordulópont 63. szám)
  • Carissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok
  • boldizsar-ildiko-meseterapiaLotilko szárnyai, Aranytök
  • Bimbó Zoltánné: Tükröződő Holdmesék
  • Robert Bly: Vasjankó
  • Joseph Campbell: Az ezerarcú hős
  • Marie-Loise Von Franz: Az árnyék és a gonosz a mesében
  • Marie-Louise von Franz: Női mesealakok
  • Verena Kast: Férfi és nő a mesében
  • Paul Emanuel Müller: Figyelem és szeretet. Útmutató mesék
  • Fordulópont kiadványok, melyek a mesékkel foglalkoznak: 4, 30, 36, 39, 42, 44, 46, 56, 59, 63, 65, Pont Kiadó
  • Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok
  • Massimo Diana: Felnőtté válás a mesékben

Jelentkezz meseterápia csoportunkba!

Következő mesecsoportokat indítjuk:

  • Nőiségünk és kapcsolataink a mesék tükrében * november 12-től
  • Horoszkópod felfedezése a mesék segítségével * időpont: 2020 március
    bővebben hamarosan… * 7 alkalmas foglalkozás, mely során kezünkbe vesszük horoszkópunkat és a hét tradicionális bolygón keresztül szembenézünk személyiségünk működésével.

mese ajtót nyit

» Nőiségünk és kapcsolataink a mesék tükrében

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: