Nonverbális módszerek: meseterápia, művészetterápia, biblioterápia, mozgásos önismeret

Az Omniverzum Szabadegyetem Spirituális Lélekgyógyász képzésében kiemelt hangsúlyt kapnak a nonverbális módszerek. Ezen módszerek nem a gondolatokat és a szavakat használják az érzések kifejezésére és a fejlődés támogatására, hanem nonverbális (nem szavakkal kifejező) módszereket, mint többek között a művészetterápia, a meseterápia, a mozgásterápia, a biblioterápia, a képzőművészeti terápia.

Ennek több oka is van:

Alaptudás nálunk az integrál szemlélet elsajátítása, mely során megtanuljuk a fejlődési lépcsőfokokat, melyen mindannyian végig haladunk míg felnővünk.
(Szükséges lenne utána is tovább haladni a fejlődésben, de ez már tudatos, egyéni munkát igényel az embertől, és erre “sajnáljuk” az időt és az energiát. Azt gondoljuk, felnőttünk és célba is értünk. Hát bizony NEM!)

Az 5. Racionális szintre jutunk fel ma a tanulás, az iskolák által. Azonban az Idő megköveteli tőlünk, hogy tovább lépjünk, a 6. Integrált tudatszintre.

Ken Wilber A működő Szellem rövid története című könyvében azt írja, hogy “kvantumevolúciós ugrás előtt áll az emberiség“. Ez pontosan tudati fejlődés jelent, s ötről a hatra kell lépnünk, vagyis a Racionális elme szintjéről az Integrált tudatszintre.
S erre a fejlődési szintre nem visznek a régi gondolatok és módszerek.

Új kapuk nyílnak meg előttünk, melyek túlmutatnak a racionális, mindennapi elme működésén, a zárt gondolkodáson. Új utakra kell lépnünk, új megközelítési módokat kell alkalmaznunk. S a nonverbális módszerek ezen az úton járnak. Az elmét “megkerülve” segítenek mélyen önmagunkba tekinteni, és tudatba emelni a bennünk szunnyadó lehetőségeinket és felismerni az akadályainkat.

A nonverbális módszerek kiemelnek komfortzónánkból, a racionális elmével el és megmagyarázható történeteinkből, és “ismeretlen” területeket tárnak fel lelkünkből. A mély és átfogóbb önismerethez juttattnak ezek a módszerek, és alkalmazásuk által lépéseket teszünk a megoldások és a saját mechanikus működésünk kiemelkedése felé.
Itt az idő a nonverbális módszerek beépítésére az életünkben.

És nem utolsó sorban, mi magunk is nagyon szeretjük ezeket a módszereket. Képezzük és tovább képezzük magunkat, Rengeteg saját élményű munkával egyre mélyebbre haladunk mind önmagunk, mind pedig a módszerek megtapasztalása terén.

Melyek azok a nonverbális módszerek, melyeket az Omniverzum Szabadegyetem képzéseiben megismerhetsz?

  • Meseterápia
  • Képzőművészeti terápia
  • Biblioterápia
  • Mozgásterápia

Támogatunk, hogy kreatív úton is lépegethess Önmagad felé.

 

Tisztelet szabálya és a Tarot kapcsolata

Kuthumi Tisztelet aranyszabálya az élet tiszteletére tanít minden szinten. Az élet, amely minden formában megnyilvánul, melyekben valamilyen fejlődésnek ad teret. Alapvető az egymás iránti tisztelet, amikor ismerjük saját határainkat és másokét sem sértjük meg. Hálásak vagyunk a bizalomért, amit mástól kapunk akkor, amikor segítséget kér, és nem élünk vissza azzal, ha hibáját, gyengeségét megmutatja nekünk. A gyerekek botladozásaira, apróbb tévedéseire nem tekintünk lekicsinylően, nem hívjuk fel rá mások figyelmét stb..

Ugyanígy tiszteljük az életet az állatokban, növényekben, ásványokban, a természet minden élőlényében, legyenek azok a látható, vagy a láthatatlan szférákban. Mindezek megértésében nagy segítségünkre lehetnek a távol-keleti tanok, amelyek a tudat fejlődését mutatják be különböző létformákban. Ezeken keresztül megérthetjük, hogy az ember a tudatfejlődés egy állapotában van, volt az állati, növényi, ásványi szinteken is, épp ezért felelőssége van ezek támogatásában, védésében.

„Az alsó tiszteli a Felsőt; a Felső az alsónak szolgálni hivatott, tanítván és irányítván őt” – ez a Hierarchia kozmikus törvénye.

A ma embere ezt a törvényt figyelmen kívül hagyja. Azt gondolja uralkodhat a világon, birtokolhatja, kizsigerelheti a természetet, azt saját szolgálatába állíthatja. Ezt a viselkedést minden létezővel szemben gyakorolja kegyetlen érzéketlenséggel, vagy egyszerűen lustaságból és tudatlanságból.

Az uralkodás és a tisztelet egymással párban járnak, vizsgáljuk meg az Aura Soma Tarot IV. Uralkodó lapján keresztül ennek fejlődési útját. Az Uralkodó általános ábrázolása a Király archetipusával történik. Richard Rohr A férfi útja II. című könyvében azt írja: „A király tartja össze a királyságot. Minél nagyobb birodalmat tud valaki összetartani magában, annál nagyobb király. Legtöbbször félünk ettől a királyságtól, mert ott mi magunk nem lehetünk a király, és mert sok mindent nem tudunk ott ellenőrizni és egyesíteni.” Ilyenkor, mikor a belső világunkat képtelenek vagyunk uralni, kívül próbáljuk ezt megélni. A zsarnoki uralkodásnak a gyökere mindig a félelem és a belső gyengeség.

A Tarotban az Uralkodó állomására érve a valódi belső rang megszerzése a feladat. „Gyöngeségeidet nemesítsd erővé. Szenvedélyeidet hevítsd szívós akarattá. Vak ösztönzéseidet alakítsd értékes hajtóenergiává.” Az igazi Király minőség, a valódi hatalom alapja az önuralom és a világ szolgálata. A tisztelet félelemmel nem csikarható ki, épp ellenkezőleg biztonságot, nyugalmat kell árasszon magából az, aki tiszteletet akar, megbízhatónak és stabilnak kell lennie.

Az Aura Soma Tarot oda- és visszaút lapján is egy királyt látunk. De ez a két király az uralkodás két megélési lehetőségét szimbolizálja. Lehetünk az, aki beleszületik a hatalmi pozícióba, melyben csak a jogait ismeri (csak egy oszlop van a képen). A világra, melynek ura úgy tekint, mint saját játszóterére, ahol egoisztikus akarata, önérvényesítése, kényelme a legfontosabb. Elsődlegesen a saját biztonságom jóléte a fontos, mindent és mindenkit ennek rendel alá. Az uralkodás élvezete, melyből el kell jutni az uralkodás felelősségéig.

A visszaút lapon egy olyan Királyt látunk, aki bejárt egy utat, melynek gyümölcsöző tapasztalatai belső bölcsességként nyílnak ki benne. Saját belső erejét feltárta, uralja azt, és mindezt a világ szolgálatába állítja. Gondolatai, cselekedetei a felsőbb törvényekkel összhangban vannak. A szívében megjelenő életfában megjelenik a két oszlop, a törvény mellett a kegyelem, a vezetés mellett a szolgálat is.

Vizsgáljuk meg ebben a hónapban, hogy bennünk a hatalmi vágy, az uralkodás igénye, a tekintély, az engedelmesség hogyan jelenik meg. Így láthatunk rá hogyan működik bennünk itt és most az Uralkodó archetípusa. Képesek vagyunk uralni saját természetünket? Hogyan viselkedünk a nekünk kiszolgáltatott, nálunk gyengébb élőlényekkel? Jól tudjuk használni az irányítás, segítőkészség, felelősségvállalás eszközeit? Bennünk a tisztelet érzése mikor, hol és miért jelenik meg? Mi melyik király vagyunk itt és most?

Varga Éva

Tisztelet szabálya a Színek nyelvén

Kuthumi 12 aranyszabályának Goethe színrózsájának 12 színével való párosításábankuthumi eljutottunk a 8. aranyszabályhoz.

Tisztelet – Királykék

Önmagunk tisztelete és a világ minden teremtményének tisztelete, az összes élet tisztelete. Az idősek, a gyermekek, az állatok, a növények és a láthatatlan világok tisztelete. Ahogyan elvárjuk, hogy mások tiszteljenek bennünket, házunkat, vagyonunkat, ugyanazt várják el tőlünk más birodalmak is. Ezeknek a birodalmaknak létfontosságú szerepük van az ember fejlődésében, de ezt jelenleg az emberek többsége nem ismeri el, nem is tud róla. A saját természetünk kialakulásában, működésében kulcsfontosságú szerepe van például az elementális világoknak.
Sok esetben tapasztalják, hogy a gyermekek bizonyos korig kapcsolatban állnak ezekkel a világokkal. A nyugati társadalomban azonban ahogy személyiségük kialakul és megerősödik, általában ez a képesség megszűnik. A csakrák szintjén a harmadik szemet kapcsoljuk ide, amely ekkor „bezárul”. Ez a csakra az embereknél általában nem harmonikus. Ennek hatására vagy túlzottan racionálisak vagyunk, vagy fantáziavilágban élünk.

Mindezek a tulajdonságok a Királykék szín sajátosságai. Ő az éjszakai égbolt színe, amely az élet nagy kérdéseire adható összes választ hordozza. Segít a dolgok mélyére látni. Csend, misztika, az álmok területe.

A hatalommal kapcsolatos leckék, a tisztelet, a szabályok betartása alapvetően Kék minőség. De a Királykék témában erőteljesebb formában újra megjelenik. Aki diszharmonikusan éli ezt a minőséget, annak problémája lehet az apával, vagy valamilyen felettessel, akár a törvénnyel (legyen az világi, vagy kozmikus).

Önmagunk és a másik valódi tisztelete, amire Kuthumi is utal túlmutat a látható fizikai síkon. Arra a Multidimenzionális Létezőre irányul, amely mindannyiunkban egy lehetőség, egy potenciál, egy kötelesség.
www.wallpapersxplore.blogspot.com (58)Keleten egymás köszöntésében benne van a másik ilyen irányú tisztelete: „Namaste” – mondják. A szanszkrit szó jelentése „Üdvözlöm a benned lakozó Istenit.” További jelentései: „Nagyra becsüllek Téged, hordozóját a Világ Egének, Hordozóját a Szeretetnek és Fénynek, Tisztelem Benned az Igazság és Béke templomát. Tiszteletben tartom a Csillagot, hol vagy, ha magadba mélyedsz, és hová lelkem száll, amikor elréved. Az Egyetlen bennünk közös honát.”
A Maják ugyanezt az In Lak’Ech” kifejezéssel mondják, ami annyit tesz: „Egy vagyok belőled, én egy másik te vagyok!”
Magyarul talán a „Légy üdvözö(ü)lve!” köszöntésünk illik leginkább ebbe a sorba, ha megértjük a szó mélyebb jelentését. Hamvas Béla azt mondja: „Tudásban mindenki csak üdvfokához mérten részesülhet. Az üdvfokozat a megvalósulás fokozatának felel meg. A megvalósulás fokozata pedig annyit jelent, hogy milyen fokon vagyok valódi. Csak ha teljesen valódi vagyok üdvözültem…Egyedül Isten valódi.”

Mi az élet valódi célja? Azaz, mi a célja életemmel Lelkemnek, Esszenciámnak?325 Tudok kapcsolódni ehhez az élettervhez? Megengedem másoknak, hogy életük valódi célját éljék?

Ezekre a kérdésekre a választ abban az ürességben, csendben, meditációban találjuk, amelyet jelenleg több rétegben elfed gondolataink, vágyaink sokasága és zaja.

A Lila másodlagos és a Kék elsődleges színek kombinációjából kapjuk meg a Királykéket. A Lila a meditáció, a fizikai, érzelmi, gondolati megnyugvás és a tudati éberség színe, benne egy pici Vörössel, amely objektivitást kölcsönöz és minden megértést lehoz számunkra a fizikai síkra. A Kék a belső béke, a lecsendesedés, és ahogy a következőkben látni fogjuk a hűség színe. Hűség, amely a bennünk lévő Lelki köldökzsinór.

Varga Éva – 2018.03.04

Augusztus * a Tisztelet szabályának hónapja

Augusztus a tisztelet szabályának hónapja Kuthumi és Lady Guinevierre szabályrendszerében. Eme érték erősítése a feladatunk ebben a pár hétben.

Ők így írnak erről (2004. áprilisában):
A nyolcadik alapelv a TISZTELET, ami az egyik legfontosabb: Isten összes teremtményének tisztelete, a legapróbb hangyától kezdve a leghatalmasabb bálnáig. Ezek a teremtmények mind a Szeretet manifesztációi, amik különböző formákban testesítik meg az életerőt. Mindegyikük tiszteletet érdemel. A bolygó új gyermekei, azok, akik az elmúlt 25 évben érkeztek erre a világra, különösen azok, akik az elmúlt 3-7 évben érkeztek, nagyon fontos leckét hoznak az emberiségnek, mert a felnőtt embereknek meg kell tanulniuk tisztelni a legkisebb gyermeket is ahhoz, hogy emlékezzenek arra, hogyan kell tisztelni önmagukat. Azért, mert a ti szükségleteitek és igényeitek nem kaptak tiszteletet és nem lettek teljesítve, és azért, mert ti ettől sértve és megalázva éreztétek magatokat, nem vagytok képesek teljes mértékben tiszteletben tartani saját szükségleteiteket, és ebből adódóan aztán nem vagytok képesek mások szükségleteit sem tiszteletben tartani.
Álljon itt példaként az, hogy tegyük fel mikor kicsik voltatok valami olyat tettetek, amitől zavarban éreztétek magatokat, a szüleitek pedig ezt mindenkinek elmesélték, mert azt gondolták, hogy ez milyen helyes vagy mókás. A szüleitek ezt nem szándékosan tették, azért hogy megalázzanak, hanem azért, mert nem voltatok képesek teljesen kifejezni az érzéseiteket, nem voltatok képesek elmondani nekik azt, hogy mennyire zavarban éreztétek magatokat vagy, hogy milyen mérgesek voltatok, milyen sértve éreztétek magatokat, amikor aláásták a bizalmatokat, vagy elárulták a magánügyeteket. Lehet, hogy az iskolában történt valami, ahol az egyik iskolatársatok ugratott benneteket. Mindannyian kivétel nélkül megtapasztaltátok szent személyes határaitok megsértését. Ezért aztán nem vagytok képesek teljes mértékben tisztelni magatokat, mivel nem lettetek felszerelve a szituáció helyrehozáshoz szükséges szerszámokkal, és a másik ember megtanításában, hogy tiszteletet tanúsítson irántatok.
Az Élet Nyolcadik elve a Tisztelet. Nem csak az idősebbek tisztelete, hanem az élet összes formájának a tisztelete. A gyermekek, az állatok, a növények és a láthatatlan világok tisztelete. Én, Guinevierre, intenzíven dolgozom a láthatatlan birodalmakkal, akik a Szeretet értékes őrzői. Mindössze annyit kell tennetek, hogy ráhangolódtok arra az elképzelésre, hogy esetleg mégis léteznek a tündérek, a manók és a törpék, tündérmeséitek szereplői. Mielőtt leszakítotok egy virágot, kérjetek előtte engedélyt a virágtól. Ha át akartok ültetni egy fát vagy egy bokrot a kertetekben, mondjátok el a növénynek, hogy mi fog vele történni. Mielőtt lenyírnátok a gyepet, egyszerűen kapcsolódjatok össze a fű tudatával, és figyelmeztessétek, mert sok millió miniatűr lénynek ott van az otthona, és jól esne nekik egy kis figyelmeztetés, mielőtt ez az óriási gép nekiesik, és lerombolja az otthonukat. Ez mind arról szól, hogy legyetek tudatában a világotoknak. Más szavakkal kifejezve, hogy legyetek TUDATOSAK. Ugyanúgy, ahogy ti is azt akarjátok, hogy tiszteljenek benneteket, és ragaszkodtok ahhoz, hogy az otthonaitokat is tiszteljék, és a személyes vagyonodat is tiszteletben tartsák mások. Az élet más birodalmai ugyanezt várják el. Az a mondás járja, hogy rengeteg időnek kell eltelni addig, amíg az emberek elkezdik felismerni, hogy az élet más birodalmai milyen életfontosságú szerepet játszanak az emberiség fejlődésében. Ugyanakkor boldogan jelentem ki, hogy egyre inkább tudatába kerülnek ennek. Amikor a gyermekeitek tündéreket vagy más elementál lényeket látnak, mielőtt azt mondanátok nekik, hogy ez csak a fantáziájuk szüleménye, engedjétek meg, hogy elmeséljék nektek az élményeiket, és minél jobban megengeditek ezt nekik, meglátjátok, hogy a ti ilyen irányú képességetek is elkezdődhet újra felébredni. Minden egyes emberi lény tágra nyitott szemmel született erre a világra, minden szeme ki volt nyílva. A földi utazás mindig azt eredményezi, hogy a harmadik szem bezárul, pedig a fizikai szemek is bezáródhatnak. Az emberek rengeteg rossz bánásmódot elfogadnak a többi ember és az élet többi királysága kapcsán, anélkül, hogy ennek tudatában lennének. Néhányan túl fájdalmasnak találják ezt, ezért aztán elfordítják a fejüket. Ettől nem fog megszűnni a probléma. Itt az ideje, hogy az emberek lehetővé tegyék saját természetüknek és lelküknek, hogy összeolvadjanak a természettel.

Láthatjuk, hogy itt nem csak az emberek vagy egymás tiszteletéről van szó, hanem az összes világ és annak minden teremtményéhez való kapcsolatunkról. És ennek első lépése újra az, hogy önmagunkat tiszteljük. Minden belőlünk indul és hozzánk tér vissza.

Amikor valaki tiszteletlenül bánik másokkal, esetleg a nála gyengébbel, akkor valójában csak azt próbálja pótolni vagy megkapni, ami belőle hiányzik. Könnyű a gyengébbet, a mást, a tőlünk eltérőt megítélni, esetleg akár fizikálisan is bántani. De sokkal nehezebb az út, amikor Tiszteletre és Elfogadásra törekszünk minden létező iránt. Mert akkor önmagunkkal kell szembesülnünk. A saját hiányainkkal, múltunkkal, előítéleteinkkel vagy épp igaznak vélt hiedelemrendszerünkkel kell szembenéznünk, és néha átírni, elvetni azt. Mert ezek akadályoznak abban, hogy a másikat önmagában lássam, és ne a saját múltam szemüvegén keresztül, vagy épp attól függően ítéljem meg, hogy számomra mennyi pozitív dolgot tud adni. Mert amíg önmagammal nem vagyok rendben, és nem saját magamtól teszem függővé a boldogságom, a kiteljesedésem, a sikerem, hanem mindezt a világtól és a környezetemben élőktől várom el, addig minden a kapásról szól az életemben. És ebben az állapotban, a hiány állapotában a másik attól lesz értékes vagy tiszteletre méltó, hogy milyen mértékben kapok tőle valamit, ami a bennem lévő hiányokat csökkenti.

A Tisztelet kérdése akkor is felbukkan, amikor tőlünk eltérővel találkozunk. Általában azt zsigerből elutasítjuk, címkézzük, megbélyegezzük, és elfogadhatatlannak minősítjük. Pedig pont az tud nekünk újat mutatni és adni, ami tőlünk különböző. Ha mindig csak a saját igazságaink mentén nézzük a világot, akkor mindig csak ugyanazt látjuk. És egy idő után ez unalmassá, lapossá válik. Akkor pedig jönnek a pótszerek vagy pótcselekvések, amik időlegesen kirángatnak minket saját kis szürke hétköznapjainkból. De ha nyitottak vagyunk, és merjük megismerni mások igazságát, világát, akkor a saját kockánk kitágul, és a világ olyan oldalait ismerhetjük meg, amikre eddig nem is gondoltunk, vagy amikre eddig vakok voltunk.

És ez a nyitottság valahol a Tisztelet minőségénél kezdődik. Annál a hozzáállásnál, hogy tudom, minden élet önmagában értékes. Hogy tudom, mindenkinek ugyanannyi joga van önmagát megmutatni, megélni és az életét a saját akarata szerint élni, ahogy nekem is. És ehhez az kell, hogy ugyanannyira tiszteljem saját magam, az életem, a vágyaim, mint amennyire hagyom, hogy mások is éljék saját életüket. Tudatosítanom kell, hogy a világ nem értem van, hanem önmagában létezik, a fejlődést szolgálja. Én pedig ebben egy láncszem vagyok, aki szintén a fejlődés útján van. Mert mindannyian többek vagyunk embernél, állatnál vagy épp növénynél. Mind a világ egy-egy része vagyunk, tudattal, amely fejlődik, életről-életre bővül a tapasztalati köre, és a Fény felé tart. Ez pedig mindannyiunkban megegyezik. Így, amikor az a kérdés van bennünk, hogy vajon mi az, amit tisztelni lehet a másikban, akkor az nem más, mint a léte és a tudat szikrája, mely ott van benne, még akkor is, ha épp szunnyad.

A tisztelet persze nem azt jelenti, hogy hagyom, hogy bármit megcsináljon velem a másik. A Tisztelet az, hogy elfogadom és elismerem a létét, a gondolatait, az igazságát, de attól még nem kell ugyanazt gondolnom vagy ugyanazt az igazságot követnem. Jogom van ahhoz, hogy önmagamat tisztelve meghúzzam a határt, hogy meddig lehet részese a másik az életemnek. És a Tisztelet erényével felvértezve mindazokat a jogokat, amelyeket önmagamnak megadok, azt másoknak is megadom. Ebben az állapotban tisztelem és elismerem a tudatot, ami a másikban él.

Domokos Erzsébet

Spirituális Lélekgyógyászat 2. rész

A Spirituális Lélekgyógyász támogatásának középpontjában NEM a beteg ember áll. Olyan embereknek tud utat mutatni, akik keresnek.
Keresnek valami megfoghatatlant, időnkét megmagyarázhatatlant, és ennek a keresésnek a belső magány, üresség és hiány az alapja. A WHO 2002-es definiciója is kijelenti: az ember bio-pszicho-szociális és spirituális lény.

Az ember spirituális dimenziója egyre inkább tudatba kerül. Régebben a vallások még be tudták tölteni a spirituális igényt, azonban a ma embere tovább keres. Keresi Önmagát, Lelkét és Szellemét.

A Spirutuális Lélekgyógyász először is önmagában kell, hogy megtalálja a válaszokat. Megérteni ez élete útját és célját, fefedezni a benne müködő Lelket és Szellemet. Megérteni önmaga spirutuláis dimenzióit, lehetőségeit és feladatait.

Ezen írás első részében (melyet itt olvashatsz >>) Annie Besant egy példáját ismertettük, mely leírja az emberi fejlődés útját.
Amikor a kereső ember először feltekint az előtte tornyosuló hegyre, megpillantja a hegy tetején álló templomot. Ez a templom Lelkünk, Szellemünk, spirituális Lényünk. S kereső emberünk rálép az útra, és elhatározza, hogy meggyorsítja fejlődését, és törekszik egyre közelebb kerülni a templomhoz.

A Spirituális Lélekgyógyász képzésben felvillantjuk a hegyet, az Útat és a templomot.
Senki helyett nem tudunk lépéseket tenni, de támogatni tudjuk a Törekvőket, hogy lépéseket tegyenek Önmaguk felé.

A képzésban tanult különböző módszerek segítségével egyre közelebb kerülhet a diák Valódi Önmagához, Útjához és Lélekfeladatához. Megismeri spirituális dimenzióit, a Szellemi Törvényeket, a Létezés terét és a fejlődés lehetőségét.

Sokan mondják, hogy sok a három év a képzésre.
Két dolgot szeretnék ehhez hozzátenni: először is, amikor valaki befejezi a három évet, rájön, hogy milyen pillanatok alatt eltelt, s szinte hihetetlen, hogy vége.
Másodszor a spirituális fejlődés életek hosszú sorozatán keresztül tart. Lépéseket tehetünk ebben az életben az Úton, de az sem három év, hanem az egész élet. És az, hogy teszünk e lépéseket az bizony egyéni felelősségünk.

A képzés azokat tudja igazán tanítani:

  • akik nyitottak gondolati és érzelmi működésükben,
  • akik képesek lelépni a jól ismert és begyakorolt ösvényükről,
  • akikben benne munkálkodik a belső nyugtalanság, és
  • akik közelebb kívánnak lépni tiszta Lelkükhöz és Szellemükhöz.

S miután a diák végigment saját Ösvényén tudással és tapasztalattal képes lesz utat mutatni a többi keresőnek és törekvőnek.

Spirituális Lélekgyógyász képzésről bővebben itt >>>

Spirituális Lélekgyógyászat távoktatásban is >>>

Keressük a Keresőket, akik lépéseket kívánnak tenni Önmaguk felé. Várjuk őket a képzésben.

Üdv:
Steinnmüller Csilla Magadolna, spirituális tanító

2019. 07. 03.

Keresd az utat * Joy Mills

Az élet egy utazás. Valóban, ezt már többször hallhattuk, ráadásul még a hasonlat is kiváló. Utazás innen oda, születésből a halálba, egyik szobából a másikba. Néha úgy utazunk, mint a turisták, izgatottá válunk a látnivalóktól, a hangoktól, vagy unatkozunk az utunk hosszú, látszólagos kopár pusztáinak szakaszán.

Sok évvel ezelőtt, nyári kirándulásként elvezettem Seattle-től Wheaton-ig. Két barátom csatlakozott hozzám. Én vezettem, és a mellettem ülő társammal egy pillanatra sem tudtunk betelni az utunkat kísérő gyönyörű táj látványától. A másik barátunk a hátsó ülésen ülve egy fantasy könyvben merült el, s csak alkalmanként tekintett fel, akkor is a mellettem ülő társunk izgatott kérlelésére egy-egy szokatlan helyszínen. A hátul utazó barátunk ugyanezt a könyvet olvasta el újból a Seattle-be visszavezető úton is.

A másik kedvencem a Krishna mozgalom alapító atyjának, Prabhupádának az életrajza. Szeretem az életutakat tanulmányozni, az övé pedig különösképpen megfogott azzal, hogy azt az üzenetet hordozza számomra, hogy soha nem késő semmit elkezdeni, és ha kellőképp megvan az elhatározás, az indíttatás, a felsőbb inspiráció, “ha jó a cél, amit kitűztél magadnak – akadnak akkor biztos eszközök”.

Turistaként az útjaink során gyakran gyűjtünk szuveníreket, csecsebecséket, brosúrákat, fényképeket. Megpakoljuk magunkat és a bőröndjeinket mindenféle emlékkel, hogy így meséljük el egymásnak a kalandjainkat, élményeinket. A turisták kimondottan szeretik az izgalmas utakat, és gyakran büszkeséggel töltik el őket, az általuk meglátogatott helyszínek száma: húsz ország tíz nap alatt.

Ugyanakkor, természetesen vannak olyan utak is, amelyeket, mint zarándokok teszünk meg. Zarándokként szent időket és szent helyszíneket tapasztalunk meg. Zarándokként már olyan apró jelképekkel is beérjük, mint egy felvett kavics az útról, vagy egy virág, amelyet a naplónk lapjai között préseltünk. Helena P.Blavatsky a létezésünket egy zarándoklathoz hasonlította, a monád zarándoklatához, a valódi önvalónkéhoz. A zarándokok számára nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg. Nem a meglátogatott helyszínek száma a fontos, hanem az élmények, a tapasztalatok minősége, amelyek sokkal mélyebb jelentéssel és jelentőséggel bírnak: a dolgok új módon való szemlélése, a világban való létezésnek egy új útja.

A zarándokok tehát küldöttek. Ahogy Diane Ackerman költőnő is mondja, „Küldetéssel rendelkező életformák vagyunk.” – egy nyughatatlan faj. A velünk született nyugtalanságunk vezet el minket az űr legtávolabbi helyeire, az óceánok legmélyebb pontjaira, a hegyek legmagasabb csúcsaira, a földalatti barlangokba és a Föld magjába. Az Antarktisztól Amerikáig, felfedeztük az egész bolygónkat és a még néhány ismeretlen hely csábítja a kalandorokat, akik elhatározták, hogy eljutnak oda, ahol még senki sem járt. Lenyűgöznek bennünket a Mars- és a Jupiter-szondák, a kérdés pedig, hogy az univerzum végtelen-e vagy véges, folyamatosan lefoglalja a tudomány legkifinomultabb elméit, és valamennyiünket izgalomban tart.

Kérdezőnek lenni azt jelenti, kérdéseink vannak, habár a kérdések mindenkinél változnak, és különbözőek a különböző időpontokban. A kérdés, amelyet húsz évesen kérdeztem, nem az a kérdés, amelyet negyven évesen tettem fel, se nem az, amelyet hatvan és hetven évesen, de nem is az, amelyet ma kérdezek. Mégis valahogy úgy tűnik, hogy minden kérdést egy másik kérdés követ, és talán ha valóban zarándokokként élnénk, akkor megtanulnánk a kérdéseinkkel együtt élni, felismerve, hogy a válasz maga a zarándoklat. A kérdések rávezetnek az útra.

És most vizsgáljuk meg a cím jelentését: „Keresd meg az utat”. Ez a kifejezés a „Világosság az ösvényen” című könyvből származik, az első a három fő teozófiai írásból, amely útmutatást nyújt a zarándokoknak. A másik kettő, a „Csend hangja” és „A Mester lábainál” című könyvek. A Teozófiai Társulat számtalan tagja, valamint számos más kereső olvasta a szellemi élet e három „kis” klasszikusát, ihletet merítve belőlük.

A “Keresd meg az utat” kifejezés az egyetlen ezekben a szellemi klasszikusokban, amely nyíltan felveti a kérdést, hogy mit jelent kérdezőnek és zarándoknak lenni ezen az úton, amiről mind beszélünk. N. Sri Ram „A keresésünk természete” című könyvében azt mondta, hogy „a keresés természete attól függ, hogy mi ösztönzi azt”. Továbbá azt is állította, hogy „Gyakran használjuk a keresés és a kutatás kifejezést, anélkül, hogy igazán érdekelne minket a valódi, mély jelentősége, az Igazsághoz fűződő lelki folyamatok, amelyek nem olyan jellegűek, mint a külvilággal kapcsolatos tények, hanem az igazság bennünk valósul meg.” Annie Besant-ot és Sziddharta herceget idézte, mint valódi keresőket. De ugyanígy ide sorolhatnánk Arjuna-t, vagy Szókratészt, és természetesen még sokan másokat, akik hiteles küldöttek.

Az első „szabály” az Ösvényen, hogy keresd meg az utat, hogy fedezd fel az Ösvényt, amely a tied. A cím hangozhatna így is, „Keresd meg a rád illő cipőt”, mert nem megfelelő cipővel senki sem tud rendesen járni. Az első „szabály” egyetlen szóba van rejtve, ez a szó a keress. Amíg nem keresünk, amíg nem értjük meg, hogy a létezés utazásának a zarándokai vagyunk, hogy a zarándokok nem turisták, addig nincs irány, nincs ösvény és nincs út. Tanulmányom központjában három kijelentés áll. Az első a legközvetlenebb és a legegyszerűbb. Ez a mondat a Társulat egyik alapítójának és egyben első elnökének, Henry Steel Olcottnak a fölavató beszédéből származik, amelyben gyönyörű tömören kifejezte, hogy milyen módon lehetséges a munka a Társulatban:

Keressünk, érdeklődjünk, ne utasítsunk el semmit ok nélkül, ne fogadjunk el semmit bizonyíték nélkül, tanulók vagyunk, nem tanítók.

Azt állítjuk az irodalmainkban, hogy mi a keresők Társulata vagyunk, az érdeklődők, az igyekvők egy csoportja. Mégis sokszor úgy tűnik, hogy amikor már csatlakoztunk a Társulathoz, akkor abbahagyjuk a gondolatok megkérdőjelezését, értelmük mélyebb keresését, amiket oly nagy lelkesedéssel már magunkévá tettünk.

A második állítás A. P. Sinnett-nek címzett második Mesterek leveléből származik:

Az adeptus a kutatók egy generációjának ritka kivirágzása, és ahhoz, hogy ezzé váljon, engedelmeskednie kell lelke belső sürgetésének, nem törődve az evilági tudomány megfontolt szempontjaival vagy az éleselméjűséggel.

Ez az állítás két gondolattal szembesít minket, először is, hogy az adeptussá válás valódi keresést igényel, másodszor pedig hogy mindenkor követnünk kell a saját „belső impulzusunkat”, tekintet nélkül a világ aggodalmaira és a mások által támasztott elvárásokra.

A harmadik kijelentés Joseph Campbell, Isten maszkjai című sorozatának negyedik kötetéből származik, amelyet a Kreatív Mitológiának szentelt:

Amint a múltban minden civilizáció saját mitológiájának hordozója volt, jellegzetességében úgy fejlődve, ahogyan a vezető elméi mítoszait fokozatosan értelmezték, elemezték és megmagyarázták, úgy a jelenlegi korunkban – ahol a tudomány alkalmazása a gyakorlati élet területeire mostanra feloldott minden kulturális határt, és így soha többé nem fejlődhet elkülönült civilizáció – minden ember saját mitológiájának középpontja, azé, aminek saját megérthető jellemzője úgymond a Testet Öltő Isten, akit a tapasztalatai alapján kutató tudatának meg kell találnia.

Campbell hozzáteszi, „Az út nélküli út az egyetlen út előttünk.”. Campbell gondolataiban megtalálható két mondanivaló, amely a Mesterek Sinettnek címzett leveleiben is fellelhető: ez a keresés és a kérdezés, amelyet Olcott ezredes is kihangsúlyozott a Társulat alapításakor, mint azon tulajdonságokat, amelyekre szükségünk van a saját utunk megleléséhez. Ez valóban egy „út nélküli út”, amelyet Krishnamurti is mindig hangsúlyozott. Addig nincsen út, amíg nem lépünk rá. Az út megtalálásához mindennél fontosabb a keresés. Krishnamurti gyakran mondta a következőket, amikor kis csoportokkal beszélgetett: „Keresés, uraim, önök nem keresnek”.

De akkor mit értünk az alatt a keresés alatt, amelyet Campbell csak úgy nevezett, „kérdező elme”? Hogyan keressünk? És egyáltalán mit keressünk? Érdeklődni – valóban érdeklődni – valami után, az önmagunknak és a világunknak a komoly megértéséről szól. Ez azt jelenti, hogy készek vagyunk eltakarítani minden felesleges mentális és érzelmi terhet, amely által az elme tisztává válik és átlát mindent. Csak is egy ilyen elme, amely mentes minden sértettségtől és előítélettől, amely nincs belegabalyodva szenvedélyeibe, amely mentes minden személyes kedvteléstől és nem tetszéstől, csak egy ilyen elme képes elérni az igaz utat, a saját egyedülálló útját.

A Mesterektől származó, A. P. Sinettnek és A. O. Humenak címzett, mély tanításokat tartalmazó levelek tulajdonképpen ennek a két embernek az érdeklődésének, a kérdéseinek, az ismeretek komoly keresésének és a belső igazság megértésének a vágyának köszönhetőek. Gyakran az Adeptusoknak komoly erőfeszítéseket kellett tenniük – mint ahogy rámutattak – ennek a két angol férfinak az elméjük zsúfolásig telve volt előítéletekkel, a magasabb tudásukból érzett büszkeséggel, a saját igazuk meggyőződésével. A Mestert idézve, „alig volt egy résnyi hely, ahová új gondolatokat lehetett elültetni.”

Újra és újra azt ismételték Sinettnek és Humenak, hogy a csendes elme derűs, nyugodt, nyitott és mentes minden önzés szennyeződésétől, minden aggodalomtól, mert az ilyen elmét az igazság fénye ragyogja át. Az érdeklődés más szóval valódi nyitottság, nem az a fajta keresés, amely már előre meg van győződve a válaszáról.

Talán úgy véljük, hogy Sinett és Hume rendkívül önfejű férfiak voltak, és csodálkozunk, hogy hogyan lehettek annyira makacsok a saját nézőpontjukat illetően, hogy már-már úgy tűnik, hogy a Mesterekkel is vitába szálltak. De nem vagyunk-e mi is néha ugyanolyan büszkék, előítéletesek, és makacsok a véleményünk helyességének a kérdésében?

Hálásnak kellene lennünk Sinettnek ás Hume azokért a kérdésekért, amelyeket ők felmertek tenni és ne feledjük Sinett dolgozta fel azt a rengeteg Mesterétől kapott levelet, amelyből megszületett az első teozófiai eszméket tartalmazó könyv, az Ezoterikus Buddhizmus. Hume szintén szolgált Indiában, többek között megalapította az Indiai Nemzetközi Kongresszust, amely miatt mély hálát éreztek az Adeptusok. Szóval bárki bármit is gondoljon erről a két angol férfiról, a kitartó kérdezésüknek, a végtelen érdeklődésüknek és vizsgálódásaiknak köszönhetően megszülettek az irodalmi örökségünk legcsodálatosabb munkái, a Mesterek Levelei.

De térjünk vissza a valódi keresés kérdésére. Jacob Needleman a „The Heart of Philosophy”, azaz a „Filozófia szíve” című könyvében a következőket mondja: „A filozófia semmire sem válasz.” Majd így folytatja, „A filozófia szerepe az emberi életben, hogy segítsen emlékezni. Más feladata nincsen.” És most helyettesítsük a filozófiát a teozófiával ebben a gondolatban. Gyakran mondják, hogy a Teozófia választ ad életünk minden kérdésére, pedig valójában nem felel semmilyen kérdésünkre és nem old meg semmilyen problémát. Mi magunk válaszoljuk meg a kérdéseinket, a Teozófia csak segít emlékezni, felébreszteni a memóriánkat.  Azonban a felébredéshez tudnunk kell megfelelően kérdezni, mélyebben keresni és tapogatni. Mi valóban elfelejtettünk valamit. És az élet azt kéri tőlünk, hogy emlékezzünk. Emlékezzünk, hogy kik vagyunk, mert ha emlékszünk erre, akkor megtaláltuk az utat.

„Az igazi filozófia mágiája az önálló kérdésfeltevés varázslata, amikor valaki a saját kérdése előtt áll” írta Needleman. Ez a valódi keresés. Ez az, amit a nyugati filozófia legnagyobb kérdezője, Szókratész is mondott. Ez az, ami az ősi India Upanisádok tanítóinak a kérése volt, és erre ébresztette rá Arjuna-t Krishna a Bhagavad Gita-ban. Tedd fel a kérdésedet, amely emlékeztet a valódi önvalódra.

Willam James azt írta, hogy „A valaha feltett legmélyebb kérdés nem feltételezi, hogy válasz érkezik rá”, ehelyett azt igényli, amit ő elszánt „akarat átfordításnak” nevez. Az „akarat átfordítás” talán ahhoz hasonlítható, amelyet Kuthumi Mester úgy nevez „a lélek belső impulzusa”, amelynek engedelmeskednünk kell. A keresés, a kérdezés, az érdeklődés elvezet az úthoz, az úthoz, amely egyszerre létezik és mégsem. „Ez az út meredek és tüskés” mondta Blavatsky. „Szűk” és „kevesen vannak, kik megtalálják azt” állította Jézus Mester. Ez az út „keskeny, mint a borotva éle” mondja az egyik Upanisad. De mindazoknak, akik valóban keresnek, ahogy a Világosság az Ösvényen emlékeztet minket, „az új út rejtélye” akkor nyílik meg előttünk, amikor „lelkünk csillaga fényre gyúl”.

A valódi keresés magában foglal egy kérdést, amely középpontjában a létezésünk áll, amely azonban sosem elégszik meg az egyszerű válasszal, és elvezet minket az igaz tudáshoz. A valódi válasz meglelésére szükség van arra az úgynevezett „akarat átfordítás” –ra, ahogy William James fogalmazott és amelyet Plato csak úgy nevezett „eros”, amelynek lényege a szeretet. A szeretet természete miatt nem lehet megközelíteni egy kérdést kizárólag a tudományos elmén keresztül. Az ember megáll szemben a kérdéssel, ahogyan Szókratész kérte a hallgatóságát, a figyelmét a kérdésre irányítja, amelyből – ahogyan Platón tehette fel – magán a szereteten kívül minden mást elvontak. Ilyen feltétel mellett az embernek eszébe jut, melyik fog egy elsődleges tudást biztosítani.

Nincs más út, nincs más ösvény, s ez lényegében egy úttalan út. Amíg mindannyian végig nem jártuk, addig nem is létezik.

A szó legigazabb értelmében Teozófusnak lenni azt jelenti, hogy nem csupán egyszerűen a Társulat tagja valaki, hanem egy valódi és hiteles Teozófus a bölcsesség, az igazság és a szépség megismerője és elkötelezettje. Ez a valódi keresés, feltenni az igazán nagy kérdéseket, az emberi létezés központi kérdéseit, és soha meg nem elégedni a válaszokkal addig, amíg le nem ástunk azok lehető legmélyére.

Az egyik Upanisad a következőket írja:

Mint a repedések az edény falán, melyek átengedik a fényt, úgy ragyog be Atma rejtett fénye az elme-test egységének repedésein át.

A kérdezés, a keresés, az érdeklődés által repedések keletkeznek. És ha a kereséstől „repedezett edényekké” leszünk, az válik igazán a javunkra. Szükségünk van az egyre szélesedő repedésekre a lelki természetünkben, törésekre az elme-test egységében, hogy Atma fénye ragyoghasson a teljes pompájában. Talán a világnak több repedésre lenne szüksége, mint nekünk. Természetesen szükség van a szellemi és érzelmi korlátaink szétzúzására, engedjük, hogy az Atma fénye ragyogjon ránk. Ezt jelenti azt, hogy „keresd meg az utat”.

Joy Mills: Seek out the way  c. cikkét fordította: Szabari Noémi (2012.) http://www.sziddhartha.hu/cikk30.html

Spirituális Lélekgyógyászat 1. rész

“Ha gondolatban az űrnek olyan centrumába helyezhetnénk magunkat, melyből az evolúció menetét át lehetne tekinteni, és így láncunk világai­nak történetét úgy tanulmányozhatnánk, amint azo­kat akkor képzeletben látnánk, és nem úgy, amint a valóságban, mint fizikai, asztrális és mentális világok léteznek, – azt gondolom, így tekintve a fejlődő csoportokra, a fejlődő emberiségre, az egészet a következő képben lehetne ábrázolni.

Nagy hegy emelkedik előttünk az űrben, út kanyarodik rajta köröskörül, fel egészen a tetejéig. Hét kanya­rulat van az úton, hét-hét állomással. Mindegyik állomáson a zarándokok egy időre megállnak, hogy az állomáson belül levő kígyóutakra is fel­másszanak. Szemmel kísérve e spirális út nyo­mát, azt látjuk, hogy a hegy tetején végződik, hogy hatalmas Templomhoz vezet. Fényes, fehér már­ványból épült Templomhoz, mely tündökölve áll ott és élesen emelkedik ki az azúrkék háttérből. Ez a Templom a zarándoklás végcélja. Akik benne vannak, befejezték pályafutásukat. Befejezték, már ami ezt a hegyet illeti, és csak azért maradnak ott, hogy segíthessenek azoknak, akik még útban vannak felfelé. Ha a Templomot közelebbről meg­tekintjük, ha megérteni próbáljuk, hogyan épült,­ akkor közepében a szentek szentélyét látjuk, s körülötte négy kerek csarnokot, melyek azt mint koncentrikus körök övezik. Mindez a Templomon belül van. Fal választja el a csarnokokat egy­mástól, és hogy egyik csarnokból a másikba jut­hasson a vándor, kapun kell áthaladnia. Minden bekerítő falnak csak egy kapuja van, tehát mind­azoknak, akik a centrumba akarnak jutni, négy kapun kell áthaladniuk. A Templomon kívül van azután még egy bekerített hely, az Előcsarnok. Ebben a csarnokban még több csarnok van, mint magában a Templomban. Tekintsünk a Templomra, a csarnokokra és a hegyen felfelé kanyarodó útra, és az emberi evolúció képét lát­juk, azt az utat, melyen az emberiség halad, a Templomot, mely végcélja. A hegy körüli úton nagy tömegbe torlódnak össze az emberek, mintha megálltak volna, de azért mégis felfelé másznak, csakhogy olyan lassan, hogy úgy látszik, mintha minden előre tett lépés után hátra is lép­nének egyet, és bár az egész tömeg felfelé irányítja lépteit, olyan lassan emelkedik, hogy haladás alig vehető észre. Az állandóan felfelé botorkáló emberiség fejlődése oly lassúnak, oly fárasztónak, fájdalmasnak látszik, hogy csodálkozunk, hogy meg nem unják. Ha nézzük az utat, évmilliók telnek el, évmilliók egy zarándoknak a követésé­ben. És míg ő így évmilliók alatt járja az utat, életeinek végtelen sorozata mintha eredmény­telenül múlna el, mind csak ebben a mászásban eltöltve. Elfáradunk, ha e nagy tömeg lassú haladását nézzük. Nézve őket, azt kérdezzük: „Miért emelkedünk olyan lassan? Miért tesz millió meg millió ember ilyen hosszú utat? Miért igyekszenek mindig felfelé, ahhoz a Templomhoz, mely a hegytetőn áll?”

Közelebbről nézve úgy tetszik, mintha azért haladnának ilyen lassan, mert nem látják céljukat, tehát nem ismerik azt az irányt, amelyben haladnak. Ha figyelemmel kísérünk egy-egy vándort, azt látjuk, hogy folyton jobbra-balra tér, hogy cé1­talanul tipeg ide-oda. Az emberek nem halad­nak egyenesen előre, mintha valami cél felé törekednének; ide-oda lézengenek, mint a virá­got szedegető, lepkék után futkosó gyermekek. Úgy látszik, mintha idejük legnagyobb részét elfecsérelnék. Azután bealkonyodik, és a vándor egy egész napi járás után oly keveset haladt. További megfigyelés után azt sem mondhatjuk, hogy értelmi fejlődésük valamivel meggyorsítaná haladásukat. Ha azokra tekintünk, kiknek értelme alig fejlődött, úgy tűnik fel, mintha minden élet­nap után majdnem ugyanazon a helyen merülnének álomba, melyen a megelőző napon állottak, sőt azok is, akik intellektuális tekintetben jobban ki vannak fejlődve, csak lassan, igen lassan halad­nak, és csak csekély a mindennapi előmenetelük. Elcsüggedt szívvel nézzük e botorkálást és csodál­kozunk, hogy miért nem tekintenek felfelé, miért nem keresik útjuk irányát!

Az a csarnok, melyet a legelőbbre jutott zarán­dokok már megközelítettek – a Templom előcsar­noka – úgy látszik nemcsak azon az úton érhető el, mely annyiszor kanyarodik körül a hegyen, ha­nem más ösvényeken is, melyek nem vezetnek a hegy körül, hanem az oldalán, egyenesen felfelé. Ezekre azonban csak az vállalkozhat, kinek szíve bátor, kinek izmai erősek. Ha megfigyeljük, ho­gyan találják meg egyesek az Előcsarnokhoz ve­zető utat gyorsabban, mint társaik, azt látjuk, hogy első lépésük a hosszú spirális úttól félreesik, egye­nes irányban az Előcsarnok felé. A hosszú útnak különböző pontjairól történhet ez, még pedig akkor, mikor az évezredekig folyton körben ván­dorló lélek először sejti meg útjának célját.

A hegytetőn álló ragyogó Templomból egy fénysugár érte a vándort. Feltekintett az út virá­gairól, kavicsairól és lepkéiről – s egy percre meg­látta a Templomot. Ettől a pillanattól kezdve többé már nem az, aki volt. Jóllehet, hogy csak meg­pillantotta útjának célját, végét, mégis már látta a hegy tetejét, mely felé iparkodik, látta az ös­vényt is, mely egyenesen felvezet a hegyolda­lon, melynek végén a Templom tündöklik. És abban a percben, melyben a lélek, ha csak egy pillanatra is felismerte, hogy ezt az irányt is kö­vetheti ahelyett, hogy hétszer járja körül a hegyet, és annyi körutat tegyen meg a felfelé vezető úton (mert nemcsak a hegy körül, hanem az úton be­lül is vannak kanyarulatok, azaz minden nagy körúton belül hét kisebbet kell megtenni, ami magában véve is sokáig tart), abban a percben, melyben a lélek megpillantotta célját és a hozzá vezető egyenesebb ösvényt, megértette, hogy az ösvénynek neve van, s hogy e név: „Szolgálat!” Megértette, hogy azoknak, akik arra a rövidebb ös­vényre térnek, egy kapun kell áthaladniuk, me­lyen ez az aranybetűs felírás tündöklik: „Szol­gáld az emberiséget!” Megérti a lélek, hogy mi­előtt elérhetné az Előcsarnokot, át kell haladnia ezen a kapun, s be kell látnia, hogy az élet a szolgálatra, nem pedig az önzésre való. És vé­gül megérti, hogy csak úgy juthat fel gyorsabban, ha az el-elmaradozókért teszi ezt, hogy – elérve a Templomot – az eddiginél még hathatósabb segítségben részesülhessenek a felfelé kapasz­kodók.

Mint mondottam, csak pillanatnyi felcsillanás, csak a Templom megpillantása volt az egész: kép, mely látható volt egy percre és ismét eltűnt. Csak egy sugár jutott a szembe azokból a sugarakból, melyek a hegyről leözönlenek. És annyi érdekes tárgy van a hosszú kanyargó úton elszórva, hogy a lélek tekintete újból könnyen rájuk téved. Ha azonban már látta egyszer a fényt, könnyebben megpillanthatja máskor is. Ha egyszer a végcél, a szolgálásnak kötelessége és ereje bevésődött a lélekbe, ha csak mint múló képzelet is, akkor megmarad a lélekben az az óhaj, hogy a rövidebb ösvényre térjen, hogy olyan utat keressen, mely egyenesen felvezet a Templom előcsarnokához.

Az első látomás után időről-időre felvillan e fény a lélekben. Hosszas kapaszkodása közben nap-nap után újabb fénysugarat lát, a világosság mind ragyogóbb lesz, és azt vesszük észre, hogy azok a lelkek, akik – legalább egy pillanatra – rájöttek, hogy az életnek van célja, nagyobb ki­tartással fognak a mászáshoz, mint társaik. Bár még mindig a hegy körül kanyargó úton halad­nak, mégis azt látjuk, hogy már kitartóbban gyakorolják azt, amit erénynek nevezünk, hogy nagyobb buzgalommal szentelik magukat annak, amit vallásnak nevezünk, a vallásnak, mely közölni akarja velük, hogy hogyan kell felfelé kapasz­kodniuk, s hogyan érhetnek el végre a Templom­hoz. Ezek a lelkek, akik megpillantották útjuk végcélját, akiket vonz az odavezető ösvény, igyek­vésükkel és meggondoltságukkal kiválnak társaik közül. A felfelé kapaszkodó nagy tömeg élére kerül­nek, és gyorsabban haladnak, mert útjuknak már van némi célja, mert olyan irányban haladnak, melyet már kezdenek megérteni. Ha tökéletlenül is, de már valami célt szeretnének követni vándorútjukban, már céltudatosan kezdenek élni. Igaz ugyan, hogy még alig értik, hogy mi a végcél; inkább csak homályos intuíció ez, mint az út határozott megértése. De azért már mégsem botorkálnak céltalanul ide-oda, majd erre, majd meg a másik oldalra, egy dara­big felfelé, majd ismét lefelé. Most már állandóan felfelé kapaszkodnak a kanyargó úton, és minden élet napjával valamivel gyorsabban haladnak, míg végre határozottan megelőzték a nagy tömeget a spirituális életben, az erény gyakorlásában és embertársaik segítésének növekedő vágyában. Ilyen­képpen gyorsabban haladnak a hegytető felé, ­bár még mindig a kanyargó úton – és már határozott módon kezdik fejleszteni, művelni magu­kat. Segíteni iparkodnak felebarátaiknak, hogy velük tarthassanak a mászásban. Mivel pedig mindig előbbre vannak valamivel, jobbra-balra kinyújtják segítő kezüket, hogy magukkal vigyék az el-elmaradozókat.” (Annie Besant: Az Előcsarnokban)

Spirituális Lélekgyógyász képzésünk célja, hogy felvillantsuk a hegy tetején álló templomot, és támogassuk azokat akik készek célirányosabb életre és haladásra.

Folyatatás ….Spirituális Lélekgyógyászat 2.

Spirituális Lélekgyógyász képzésről bővebben itt >>>

Spirituális Lélekgyógyászat távoktatásban is >>>