ÉletÚt és LélekÚt Tanácsadó képzés februártól

2 éves (összesen négy szemeszteres) ELMÉLETI és GYAKORLATI képzés indul 2020. februárban

Azért tartjuk fontosnak ennek a képzésnek az elindítását, mert számunkra lényeges, hogy mindenki, aki segítő foglalkozást választ magának, lássa maga előtt a hozzá forduló energetikai életútját. Mert, ma már nem csak az aktuális problémákban kell segíteni, hanem mindezek mögött a személyes életfeladat meglátásában is.
A problémáink, megéléseink gyökere sokszor a születésünkkel hozott, felvállalt feladatainkban rejlik. Ez az az út, aminek bejárását felvállaltuk születésünk előtt, és e köré szerveződik életünk tapasztalatainak köre.

A Vízöntő-kor emberiségének új utakat kell megtalálni és bejárni. NEM a régi rendszerekbe kapaszkodva tud előre haladni, hanem a következő fejlődési ív tudását és tapasztalását kell magáévá tenni.
Az már egyértelműen látszik, hogy a hagyományos, régi (Halak-kori) pszichológia módszerei nagyon bezárják az ember személyisége rendszerébe. Benne tartják a személyiség zárt dobozában, és nem engedik igazi létezésének útjára lépni, a Lélekkel teli létezés felé.
Mert bizony ezért vagyunk itt a Földön, “ruhát” biztosítani a Lélek számára.

Az ÉletÚt és LélekÚt tanácsadó képzésünkben elindulunk a személyiség szintjéből és bejárva a lépcsőfokokat segítünk fellépni az evolúció következő lépcsőfokára.
Azonban azt mindenképpen szeretnénk elmondani, hogy ez az út nem csak elméleti, hanem gyakorlati út is. Vagyis először önmagunknak kell elsajátítani a Tudást és aztán Létezésünkbe beépíteni azt. Mert az igazi változásnak az életünkbe, a létezésünkbe is tükröződni kell.
Majd ezek után van jogom megmutatni másoknak is a „Hazavezető” út lépéseit.

A képzés során nagy hangsúlyt fektetünk az elméleti tudás átadása mellett a személyes, önismereti munkára és a gyakorlati elmélyülésre. A csoport pedig mindehhez tökéletes teret biztosít, ahol minden csoporttagban megláthatom önmagam, együtt fejlődhetünk, támogathatjuk egymást.

A két év tapasztalata és tudása teszi lehetővé a hallgatók számára, hogy megtanulják feltérképezni a hozzájuk fordulók Életútját, és segítsenek bejárni azt.

Kinek ajánlott a képzés:
» Mindenkinek, aki nyitott, szeretne tanulni, fejlődni, és az életének minőséget és mélységet adni.
» Aki szeretné saját életét, hozott energetikai “csomagját” és önmagát mélyebben megismerni.
» Annak, aki sokat beszélget másokkal, és szeretne valóban hasznos útmutatókat adni számukra.
» Azok számára, akik szeretnének segítő foglalkozásban elhelyezkedni, és olyan alaptudás birtokába kerülni, mely minden más módszer használatakor is érték.
» Már végzett és gyakorló segítőknek, akik szeretnék módszertanukat, eszköztárukat bővíteni.
» És természetesen bárkinek, aki szeretne havi 1 hétvégét új nézőpontok, ismeretek elsajátításával tölteni, miközben önmagát is mélyebben megismeri.

A képzés moduljainak témakörei:

»  Integrál pszichológia
»  Önismeret
»  Személyiséglélektan
»  Egzisztenciális pszichológia
»  Bach-virágterápia
»  Fejlődéslélektan
»  Szellemi Életszabályok
»  Szellemi filozófia
»  Asztrológia és Symbolon
»  Számmisztika 2000 után * Számszimbolika
»  Kronobiológiai Pszichogenetika
» Tarot és a Fejlődési mátrix
»  Színterápia elmélet és gyakorlat
» Meseterápia
» Függőleges Világkép
» Sugarak és Energetika
» Transzperszonális pszichológia
»  Tanácsadás elmélet
»  Tanácsadás gyakorlat

A képzés célja:
» Olyan ismeretek átadása, melyek tágítják a hagyományos nézőpontokat, és nagyobb rálátást adnak a világ, és benne az ember működésére, feladatára.
» A különböző módszerek komplex rendszerben történő átadása, mely segítségével több szinten vizsgálhatjuk egy-egy személy születési energiáit, életútját, és az élet során felmerülő nehézségeket, feladatokat.
» Olyan segítők képzése, akik valóban hasznos módszerekkel tudják támogatni a hozzájuk fordulók fejlődését, önismereti munkáját.

A képzés 2020 februárban indul.

A képzés díja: 140.000.- Ft/félév, mely havi részletben is fizethető (5 x 28.000.- Ft)

Online jelentkezési lehetőségért kattints IDE>

Letölthető dokumentumok:
» Órarend Életút és Lélekút tanácsadó képzés * 1. szemeszter
» Tájékoztató az Életút és LélekÚt tanácsadó képzésről
» Irodalomjegyzék Életút és Lélekút Tanácsadó képzés * 1. szemeszter

A képzés elvégzésének feltételei:
» A tanórákon való személyes részvétel (hiányzás maximum az össz óraszám 10%-ában lehetséges).
» A képzési tandíj teljesítése.
» A szóbeli vizsgák sikeres teljesítése, és a beadandó dolgozatok elkészítése a formai és tartalmi követelményeknek megfelelően.
» Módszertani gyakorló napokon való részvétel, és a gyakorlati vizsgák teljesítése.
» A képzés végét követő 1 éven belül a Záródolgozat elkészítése, melynek témája szorosan kötődik a képzés során tanult ismeretekhez.

A képzés helyszíne:
Omniverzum Szabadegyetem
Budapest XIII. kerület Váci út 4. II. em. 5.
82-es kapucsengő
Vidéki diákoknak az ott alvás megoldható, hálózsákban a földön. Egy éjszaka ára: 1.500.-Ft.

Extra lehetőségek az Omniverzum diákjainak:

* Iskolánkban KÖNYVTÁR működik, mely diákjainknak ingyenesen igénybe vehető.
* Családállításon való segítői részvétel ingyenes;
* Művészetterápiás Önismereti program féláron;
* Vipassana Meditációs tábor kedvezménnyel
* és minden, iskolánk oktatói által szervezett programon való részvétel kedvezményes.

Van két könyv, melyek “belépők” a képzésre. Ezek nagyon jó kis regények, és a tanácsadónak fontos feladata az is, hogy tudjon könyveket ajánlani a hozzá fordulóknak. Azonban ajánlani csak olyat tudunk hiteles, amit mi már elolvastunk. Kérünk, hogy ezeket a könyveket majd olvassátok el:
* Marlo_Morgan: Vidd_hírét_az_Igazaknak
* Mitch Albom: Keddi beszélgetések életről és halálról

Online jelentkezési lehetőségért kattints IDE>

Érdeklődni, jelentkezni itt is lehet:
Domokos Erzsébet
Oktatási vezető, Spirituális Lélekgyógyász, Művészeti Terapeuta
infoomniverzum@gmail.com
06-20-333-6475


Írhatsz nekik itt is, ha kérdésed van:

 

%d blogger ezt kedveli: