Bemutatkozó » Magera Klári

Magera KláriAmiben hiszek…

Azért születtünk, hogy teljesítsük élettervünket, azért hogy beteljesítsük azt a feladatot, amiért a Föld nevű bolygóra születtünk. Ez a vágy egész életünkben elkísér, ez tart minket életben és ez húz be helyzeteinkbe, kapcsolatainkba, tapasztalásainkba; az ÉLETBE. Ez a vágy tartja lelkünket a fizikai testünkben. Azért születtünk a földre, hogy fejlődjünk, hogy lelki lényekként ebben a duális világban a kiteljesedés által beteljesítsük „teljességünket”. Azok legyünk, AKIK VAGYUNK, valódi önmagunk.

Életünk válságai a Sors szükségszerű lépései. A válságot semmi sem jelzi erőteljesebben, mint betegségeink és félelmeink. A betegség vészcsengő; rossz úton jársz! A félelem az irány; amerre beszűkültünk, arra kell mennünk. A félelem ellentéte a szeretet. A SZERETET pedig az UNIVERZUM arca és teste, nélküle nem létezik valódi élet.

Minden ember fejlődésének kulcsa, hogy eljusson a saját „Árnyékához”, lelkünk azon területéhez, amelyet elfojtunk, amivel nem akarunk szembesülni, ezért inkább játszmázunk. Ezek okozhatják a továbblépésünk, fejlődésünk hiányát, teljes megrekedésünket. Mindenkinek egyedi az „Árnyéka”, mert mindannyian más én-részünket folytjuk el, majd feldolgozás hiányában hasítjuk le tudattalanul valódi önmagunkról. Lelkünk „fél-tett” részét C. G. Jung óta nevezzük az „árnyékok” tudatosan, vagy tudattalanul épített, gyakran megörökölt birodalmának. A magyar nyelv magától értetődően kifejezi, hogy a „fél – tett” nem más, mint az általunk megvalósított, azaz létrehozott cselekvés, történés – általunk „tett” –, melyet a félelem teljes mértékben átitat, megbénít. Amit mi hozunk létre, azt viszont meg is tudjuk szüntetni.

A „fél- elem” egyenlő az „egész-ség” hiányával, tehát úgy érhetjük el a teljességet, ha meglátjuk a másik felet, a „fényt”, ami nélkül nem létezik „árnyék”, és nem létezik sötétség. A harmónia a kettő egyensúlya által nyer életteret.
A fény és az árnyék együtt jár, ahogyan a nappal és az éjszaka, a nap és a hold, a kint és a bent, a lent és a fent, és a férfi és a nő is. Ez így kerek, így teljes, így egész. „Egész-ségünk” lényege a dualitás megtapasztalása, elfogadása, integrálása, és általa egy új minőség létrehozása, amely már túlmutat a részek összességén, mert meghaladja azt. Egy más valóság megtapasztalásába enged betekintést, amely másfajta, egyben kifinomultabb érzékeléssel jár.

Bármelyik részünk megtagadása diszharmóniához vagy álharmóniához vezet!
Találjuk meg saját középpontunkat, ahol nyugalmat, békét, szeretet, valódi önmagunkat, létünk magvát, a bennünk élő „isteni szikrát” találjuk. Ettől a középponttól való eltérés bármelyik irányba, az elkülönülést, az elszakadás érzését hozza, az ellentétek megtapasztalását, poláris megtapasztalást, amely „küszöb”, éljük meg és menjünk tovább! Mindannyian nőként vagy férfiként éljük az életünket, de csak kevesekben tudatosul az, hogy önmagunk női és férfi oldalának harmóniába hozásával, a sötét, tudattalan részeinknek tudatba emelésével, a belső gyermekünk felnőtt énünk által való megvigasztalásával… kitörhetünk illuzórikus álvalóságunkból egy valódibb életbe, végre a dolgok mögé nézhetünk, mert ott van a valóságra nyíló ajtó. Így annyi plusz energia szabadulhat majd fel bennünk, melyből töltekezve lesz erőnk „megfordulni” az árnyéktól a FÉNY felé.
A fény mindig is ott volt, csak az energiánk nagy részét arra fordítottuk, hogy lenyomjuk pozitív, vagy negatív félelmeinket, képességeinket, gyengeségeinket, emberi gyarlóságainkat, nem kedvelt tulajdonságainkat, hajlamainkat, fájdalmainkat, vélt bűneinket, bánatunkat. Helyzetünket tovább bonyolítjuk azzal is, hogy olyan elterelő hadműveleteket találunk ki, hogy mindezt játszmákkal és projekciókkal elfedjük, nem figyelve arra, hogy ettől még nagyobb lesz az árnyékbirodalmunk. A játszmázás menekülés a valóság elől. A projekció a torzulásmentes személyes valóságunk kivetülése, a világban felbukkanó „beszélő tükrök” álruhájába rejtve. Ha van fülünk a hallásra, akkor halljuk, és ha van szemünk a látásra, akkor látjuk. Minden történés, amellyel kapcsolatba kerülünk, és minden mondatunk, amelyet kimondunk elárulhatnak valamit hiányzó /tudattalan/ részünkről. Kapcsolatainkban lényünk elrejtett részét elkezdjük rávetíteni a másikra, pedig a kulcs; valami fel nem ismertnek, illetve be nem ismertnek a meglátása abban a tükörben, amit ő mutat nekünk.

Hiszem, hogy az árnyékkal való munka nélkül nem lehet, vagy nagyon nehéz tovább lépni, mind az egyénnek, mind a csoportnak / család, munkaközösség, nemzet, lélekcsoportok stb./, és a Földnek is.

„ Isten a szívben lakik, a tudattalanban.
Ott van a kimondhatatlanul rettenetestől való félelem forrása, és az erőé is, hogy a rémületnek ellenálljon.”

Legyünk önmagunk „fénye”, idegen önvalónk nélkül. Ismerjük meg önmagunkat és ébredjünk rá, micsoda öröm többet megtudni magunkról.
„ Minél inkább sínen vagyunk, annál kisebb az esélye, hogy valakit véletlenül lelökjünk a maga útjáról.
Mindinkább ráhangolódunk a sajátunkra, képesek leszünk ellenállni az egyre jobban kibontakozó, lelkünket érő tudatos vagy tudatalatti befolyásolási kísérleteknek.”

Magera Klári * Nyíregyháza
20/489-7417

Útonjárás