Bemutatkozó » Olajos Erika

Olajos ErikaKi vagyok Én és Mi végett születtem a Világra kérdések, amik legelőször megfogalmazódnak az ébredező emberben, bennem is.
Sok könyvet elolvastam, iskolába, tanfolyamokra jártam, hogy megtudjam a válaszokat.

De amíg önmagamon kívül keresgéltem, feleletet nem kaphattam. Az önismereti órák amik segítettek megismerni a személyiségemet, majd a szerepek és álarcok alatt megtalálnom igazi önvalómat, lelkemet. A családállítások és különböző tudatos tevékenységekkel sikerült a múlt terheit, a belém nevelt, magammal hozott negatív mintákat felismerni, tudatosítani, elfogadni és elengedni.

Megtanultam, hogy az eseményeket hogyan kell kívülről szemlélni, és hogyan kell a lényeget meglátni. Persze a hétköznapi életben nagyon nehéz alkalmazni, de most már tudom, hogy mi az ami felé haladok. Amikor sikerült befelé fordulnom, közel kerülni a lelkemhez, akkor döbbentem rá, hogy a válaszok mindig is megvoltak, bennem, csak elfelejtettem őket.

Gyerekkoromban már tudtam, hogy beteg embereknek akarok segíteni. 7 évesen Elsősegélynyújtó szakkörbe jártam és az általános iskola 8 éve alatt nagyon sok felkészülésen és versenyen vettünk részt. Ez után Egészségügyi Szakközép iskolát végeztem és Intenzív osztályon dolgozó nővér lett belőlem.
Még is úgy éreztem, hogy ez kevés. Ennél többet szeretnék tenni az emberekért. S bár a testüket gyógyítom, ápolóm, ha kell újraélesztem, még is valami mást, többet, jobbat, igazabbat kell tennem. Rátaláltam az feladatomra amikor a Lélekgyógyász iskolába jelentkeztem.
Tudtam, hogy ez az ami hiányzott, hogy ezen az úton kiteljesedhetek. A betegségszimbólumok az életem részévé váltak, s ez teszi lehetővé, hogy a betegségek üzenetét közvetítsem.

Kineziológiát és családállító képzést is tanultam, melyek segítenek a múltban keletkezett elakadások, blokkok feloldásában, s, hogy a jelenben, harmónia és egész-ség, legyen a lélektánc-szabadtánc programot vezetem.

Ez vagyok ÉN, aki tanul, aki tapasztal, aki figyel, aki fejlődik, aki segít, aki szolgál, aki tanít…

zaszloOlajos Erika
06/70 43-21-994

ericaposta@gmail.com
http://egeszsegtudatossag.gportal.hu/

lélektánc